eur:
393.84
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A Nyíregyházi Állatpark kilenchetes vörös macskamedve, más néven kis panda (Ailurus fulgens) ikerpárjának egyikét tartja kezében Farkas Zsuzsa állatgondozó 2018. augusztus 9-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Fotók a nyíregyházi kis pandákról

Elvégezték az első orvosi vizsgálatokat a kilenc hete született vörös macskamedve (Ailurus fulgens) ikerpáron a Nyíregyházi Állatparkban. A nőstény utódok egészségesek és szépen gyarapodnak.

A kis pandáknak is hívott állatok szülei négy éve vannak közös kifutóban, a tenyészpár Ting-ting nevű tagja Pozsonyból, míg Szecsuán a dublini állatkertből érkezett a Nyíregyházi Állatparkba az Európai Fajmegőrzési Program keretében - közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park osztályvezető-szóvivője a kölykök állatorvosi vizsgálata után csütörtökön.

Elmondta, a fogságban nagyon nehezen szaporodó állatfaj utódainak születése nagy szakmai sikernek számít.

Az ikerpár tagjai szürke bundával látták meg a napvilágot, az első hetekben teljesen magatehetetlenek voltak, a szemük is csukva volt. Ebben az időszakban az anya szinte egész nap a kicsinyeivel volt, most már azonban csak a szoptatáskor keresi fel őket.

A most kilenchetes, vörös bundás kölykök gyorsan növekednek, az ebben a korban szokásos orvosi vizsgálaton meghatározták ivarukat és megmérték testsúlyukat. Mindkét nőstény egészséges és szépen gyarapodik - tette hozzá a szóvivő.

A vörös macskamedvék a Himalája, illetve Észak-Burma magashegyi erdeiben, valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban élnek 2000-4800 méteres magasságban. Bundájukat hosszú, durva fedőszőrök, az alatt pedig tömött aljszőrzet alkotja, mely melegen és szárazon tartja őket a hideg és nedves környezetben. Bozontos, hosszú farkukat fejpárnának vagy takarónak is használják.

A vörös macskamedve név az állatok medvére emlékeztető külsejére utal, emellett ugyanolyan jól másznak fára és ugyanúgy nyalogatják magukat tisztára, mint a macskák.

Táplálékuk jórészt bambuszból áll, alkalmanként azonban előszeretettel fogyasztanak tojást, rovarokat, madárfiókát és kisemlősöket is.

A nap bármely szakában aktívak lehetnek, de főleg alkonyatkor járnak táplálék után. Átlagosan a napnak csupán alig több mint felét töltik ébren, ami feltehetően az alacsony energiatartalmú táplálékhoz való alkalmazkodás miatt alakult ki.

Nevével ellentétben nem áll közelebbi rokonságban a jól ismert óriáspandával, csupán annyira, hogy mindkét faj a ragadozók rendjébe tartozik.

Napjainkban alig tízezer egyed él vadon, számuk az utolsó ötven évben körülbelül negyven százalékkal csökkent, elsősorban az élőhely elvesztése, illetve az orvvadászat miatt. Nepálban például korábban a bundájáért vadásztak rájuk, amelyből sapkát készítettek, Kínában pedig a farkát használták seprűnek.

Nyíregyháza, 2018. augusztus 9.
A Nyíregyházi Állatpark kilenchetes vörös macskamedve, más néven kis panda (Ailurus fulgens) ikerpárjának egyikét tartja kezében Farkas Zsuzsa állatgondozó 2018. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Balázs Attila
A Nyíregyházi Állatpark kilenchetes vörös macskamedve, más néven kis panda (Ailurus fulgens) ikerpárjának egyikét tartja kezében Farkas Zsuzsa állatgondozó 2018. augusztus 9-én. MTI Fotó: Balázs Attila
Nyíregyháza, 2018. augusztus 9.
A Nyíregyházi Állatpark kilenchetes vörös macskamedve, más néven kis panda (Ailurus fulgens) ikerpárjának egyikét tartja kezében Farkas Zsuzsa állatgondozó 2018. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Balázs Attila
Farkas Zsuzsa állatgondozó 2018. augusztus 9-én. MTI Fotó: Balázs Attila

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×