Nyitókép: Pexels

Jön a kánikula, fontos figyelmeztetés minden autósnak

Infostart
2018. július 5. 13:54
Életveszélyes akár csak néhány percre az autóban hagyni a gyermeket.

Nyár van, amikor forró napokra, kánikulára is számítanunk kell. A vakáció, szabadságok és a nyári idegenforgalmi főszezon hónapjaiban családok százezrei kelnek útra, és igyekeznek a nyaralóhelyekre, a rokonokhoz, vagy éppen a strandra. Ilyenkor sajnos állandósuló probléma, hogy egyes szülők otthagyják gyermeküket a tűző napon parkoló gépkocsiban. Márpedig ez igen könnyen súlyos kimenetellel, akár tragédiával is járhat - figyelmeztet a vezess.hu.

Ez általában akkor fordul elő, amikor a szülő úgy gondolja, hogy „beugrik” egy gyors bolti vásárlásra, felvesz, vagy felad valamit a postán, gyógyszert vált ki, vagy a bankban elintéz valamit. Eközben vagy nem akarja felkelteni az alvó gyermekét az autóban, vagy úgy gondolja, hogy az ügyintézés a gyermek nélkül gyorsabban és egyszerűbben megy, és különben sem történhet ilyen rövid idő alatt semmi baj.

Sajnos ez nem így van, tűző napon ugyanis a gépkocsi utastere könnyen felforrósodik, a belső hőmérséklet akár 50-60 fok fölé is felmehet. A részben lehúzott ablak sem jelent ilyenkor megoldást, a forrósodás az enyhe levegő-átáramlás mellett is végbemegy. Az igen magas hőmérséklet következménye pedig a hőguta, amely 40°C feletti testhőmérsékletnél alakul ki, amikor a test verejtékezése leáll, a hőmérséklete jelentősen megemelkedik, a bőr kipirul és forróvá válik, majd a keringés rendszere fokozatosan összeomlik. A hőguta halálos kimenetelű is lehet.

Ha a parkoló jármű belső tere a nagy melegben felforrósodott, beszállás és elindulás előtt alaposan szellőztessük ki, kapcsoljuk be a légkondicionálót, és vegyük maximálisra a fordulatszámát. Amikor a jármű utastere kellően lehűlt, akkor üljünk csak be a gépkocsiba, s induljunk útnak. A beszállást követően csökkentsük a légkondicionáló erősségét, valamint ügyeljünk arra, hogy a külső hőmérséklet és a légkondicionálóval beállított belső hőmérséklet között ne legyen 8 foknál nagyobb eltérés.