Vasalt utat építenének a Gellért-hegyre

Infostart
2018. február 17. 16:15
A kormányzat rendezni akarja a Kékestető helyzetét, ezért még ebben a félévben tanulmányterv készül a szükséges teendőkről. A vándortáboroztatás támogatásáról és a Kékestető helyzetének rendezéséről is beszélt a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában.

A vándortáboroztatás támogatásával a kabinet a diákok olcsóbb táborozási lehetőségeit akarta megteremteni – jelentette ki a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: 5 kiépített vándortábor útvonal várja a jelentkező iskolai csoportokat, a kísérő tanárok pedig továbbképzéseken vehetnek részt.

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy Magyarországon mintegy félmillió ember síel, de sokan közülük külföldi pályákon. Révész Máriusz elmondta: a kormány a síelők itthon tartásáért döntött az eplényi, a mátraszentistváni, illetve a sátoraljaújhelyi sípályák fejlesztésének támogatásáról.

Hozzátette: ezeket a pályákat a jövőben tavasztól őszig a gyalogos és kerékpáros turisták is fel tudják majd keresni.

Hangsúlyozta: a kormányzat rendezni akarja a Kékestető helyzetét, ezért még ebben a félévben tanulmányterv készül a szükséges teendőkről.

Révész Máriusz beszélt arról is, hogy tervben van úgynevezett vasalt utak kiépítése a sziklamászók számára. Az egyik helyszín a Gellért-hegy lehetne.

A kisvasutak fejlesztéséről a kormánybiztos azt mondta: a szabályozási környezet megváltozása egyszerűbbé tette a beruházásokat.