Itt a figyelmeztetés, ónos eső és havazás érkezik

Infostart
2018. február 6. 13:56
Első fokú figyelmeztetést adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat az ónos eső és a havazás miatt.

Az előrejelzés szerint 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében.

Gyenge ónos eső több megyében várható: Pest, Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Veszprém megyére adtak ki figyelmeztetést.

A meteorológiai szolgálat jelentése szerint mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat. Kedden kissé zsugorodik a felettünk lévő felhőzet, de inkább csak kisebb körzetekben - főként délen, délkeleten - süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Estétől délnyugat felől mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és szerdán többnyire borult lesz az ég, a Dunától keletre lehetnek átmenetileg gyengébben felhős tájak. Az éjszakai óráktól egyre többfelé várható csapadék; nyugaton havazás, másutt kezdetben ónos eső, fagyott eső, majd napközben már a legtöbb helyen eső. Havazásra az Alpokalján, egyre kisebb területen számíthatunk, ott meg is maradhat a hó. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7 Celsius-fok között valószínű, az Északi-középhegység völgyeiben lehet a leghidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán -1 és +10 fok között várható, 5 fok fölé a Dunántúl déli felén és az Alföldön melegszik fel a levegő, leghidegebb pedig az Alpokalján lesz.