Nagy fordulat jön az időjárásban az év végén

Infostart
2017. december 27. 17:32
Csütörtökön esőre és havas esőre lehet számítani Budapesten – mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Molnár Anna szerint az év utolsó napján felhős lesz az ég.

Csütörtökön egy hullámzó hidegfront éri el Magyarország területét, így átmenetileg kissé hidegebb levegő áramlik a főváros fölé. A délelőtti óráktól váltakozó intenzitású eső várható, ami késő délutántól havas esőre vált át. A hegyekben, illetve péntek hajnalban síkvidéken havazás is előfordulhat – közölte Molnár Anna meteorológus.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa kiemelte: pénteken átmenetileg szárazabbra fordul az időjárás, szakadozik, csökken a felhőzet, délutántól pedig nem kell csapadékra számítani.

Szombaton még hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, majd egy melegfront hatására nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és délutántól eső és zápor is előfordulhat – közölte.

Szilveszter napján erősen felhős vagy borult lesz az ég,

elszórtan számíthatunk csak gyenge csapadékra, főként esőre, vagy havas esőre. A hőmérséklet 6 Celsius-fok körül alakul, hétfő hajnalra 3 fokig hűl le a levegő.

Hétfőn, január első napjáén erősen felhős lesz az ég, kisebb csapadék valószínű.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Anna meteorológus
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást