Viharos szél űzi el a napsütést

InfoRádió
2017. december 10. 09:18
Két megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat az erős szél miatt.

Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében a várt legerősebb széllökések meghaladhatják az óránkénti 90 kilométeres sebességet.

Fejér, Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre, és vasárnap is erős szél várható a nyugati országrészben.

Vasárnap napközben túlnyomóan napos idő várható, majd délutántól nyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet, késő este az északi megyékben vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. Késő este +4 és -4 fok között alakul a hőmérséklet, a Dunántúlon a magasabb értékekkel.

Hétfőn eleinte borult lesz az ég, majd délnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Délután, este inkább magas-szintű felhők lesznek az égen. Reggel, délelőtt hozzávetőlegesen a Budapest-Békéscsaba vonaltól északra lehet többfelé eső, az északkeleti határszélen reggel havazás is. Délután már csak helyenként fordulhat elő kisebb eső.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható, de ez vasárnap késő este áll be. Ezt követően lassan melegszik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 15, az északkeleti megyékben 3 és 7 fok között valószínű.