eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Ezzel a módszerrel legyőzhető a kettes típusú cukorbetegség

Ezzel a módszerrel legyőzhető a kettes típusú cukorbetegség

A résztvevők jó része a diabétesz-gyógyszerét is elhagyhatta. Fontos azonban a folyamatos orvosi kontroll és segítség.

A súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy 90 százalékánál elérték a betegség remisszióját 10-15 kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással - derült ki a Newcastle-i és a Glasgow-i Egyetem kutatóinak a The Lancet című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányából.

A három-öt hónapon át alacsony kalóriatartalmú étrenden élők 45,6 százalékánál sikerült elérni azt is, hogy elhagyhatták a diabétesz kezelésére használt gyógyszereiket.

A kutatásba bevontak esetében fontos tényező volt az is, hogy a háziorvosi szolgálat személyzete hosszú távon segítette őket abban, hogy súlycsökkenésük fennmaradjon.

Az Egyesült Királyság Diabétesz Társasága által támogatott programba 298 embert vontak be az egyetemek.

"A jelentős súlycsökkenés kevesebb zsírt eredményezett a májban és a hasnyálmirigyben, lehetővé tette, hogy ezek a szervek visszatérjenek a normális működésükhöz. A kutatásból az is kiderült, hogy a súlycsökkenés nemcsak a kettes típusú cukorbetegség jobb kezelésével áll kapcsolatban, a jelentős súlycsökkenés hosszú távú remissziót eredményezhet" - magyarázta Roy Taylor, a Newcastle-i Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője.

A remisszió alatt a szakemberek azt értik, hogy

  • a vércukorszint alacsonyabb 6,5 százaléknál (48 mmol/mol) 12 hónapon át,
  • és legalább két hónap az az idő, amikor már nincs szükség a kettes típusú cukorbetegség kezeléséhez szükséges gyógyszerre.

A 298 résztvevő fele hagyományos kezelést kapott a háziorvosától, míg a másik felét egy súlycsökkentési programba vontak be szintén a háziorvosi rendszerben.

Ez a program

  • alacsony kalóriatartalmú, de tápláló étrendet jelentett három-öt hónapon át,
  • majd az élelmiszerek újbóli bevonását az étrendbe és hosszú távú támogatás a súlycsökkentés fenntartására.

A szakemberek kimutatták, hogy a kettes típusú cukorbetegség remissziója szorosan összefügg a súlycsökkenéssel. A 10-15 kilogrammot fogyók 57 százalékánál és az 5-10 kilogrammot fogyók 34 százalékánál tapasztaltak remissziót. A hagyományos kezelést kapó kontrollcsoportban csak 4 százaléknál érték el ugyanezt.

Eredményeiket a szakemberek bemutatták a Nemzetközi Diabétesz Szövetség Abu Dzabiban rendezett kongresszusán is.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×