Ijesztő jelenség, minden hetedik terhes nő érintett lehet

InfoRádió
2017. november 19. 11:27
Az egészségügyi szűrővizsgálatokon résztvevők közel harmadánál mutatható ki kezdődő vagy komolyabb cukorbetegség - derült ki a Generali a Biztonságért Alapítvány éves szűrési statisztikáiból, melynek keretében ezer ember vett részt átfogó egészségügyi szűrésen. A szűrőprogramban részt vevő nők csaknem egynegyedénél mutatták ki a betegséget, többségük 35 és 60 év közötti, náluk sok esetben kifejezetten magas vércukorszintet mértek.

Az országosan regisztrált cukorbetegek száma 750 ezer fő, ami valószínűleg egyáltalán nem fedi le, hogy valójában hány ember szenved ebben a betegségben. Leggyakoribb fajtája, a 2-es típusú cukorbetegség ugyanis kezdetben legtöbbször tünetmentes, alig észrevehető jelei is csak hosszabb idő után érzékelhetőek, úgymint a túlzott szomjúság és az átlagosnál gyakoribb vizeletürítés.

A jelenség egyre drasztikusabb mértékben érinti a társadalmat: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint míg 2003-ban tízezer felnőtt magyarból csak 627-en fordultak cukorbetegség tüneteivel orvoshoz, 2015-ben már kétszer ennyien, 1243-an. Ráadásul a 18 év alattiaknál ez a szám 12,5-ről 25,5-re nőtt, vagyis szintén megduplázódott.

A cukorbetegség megelőzése a nők esetében különösen fontos, hiszen a terhesség alatt jelentkező diabétesz minden hetedik kismamát érint, a kutatások szerint pedig a PCOS (policisztás petefészek betegség, mely a meddőség egyik gyakori oka) is szoros kapcsolatban áll a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával. Előbbi esetében a cukorbetegség jelenléte azért is ijesztő, mert sok esetben tünetmentesen lappang a szervezetben, s az anya mellett a születendő gyerekre nézve is veszélyes lehet. Az alapítvány által biztosított ingyenes szűrőprogramban közel 600 nő vett részt, és közel egynegyedüknél mutatták ki a betegséget. Esetükben a középkorúak és a 60 év felettiek rendelkeztek a legmagasabb értékekkel. A vizsgálat során a több mint 400 férfi résztvevőből 108-nál diagnosztizáltak magasabb vércukorszintet.

A cukorbetegség komoly figyelmet igényel, hiszen abban az esetben, ha nem tartjuk kordában, számos súlyos szövődménnyel nézhetünk szembe. Az egyik leggyakoribb velejárója a magas vérnyomás, amely odafigyelés hiányában könnyen súlyos szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet. A Generali a Biztonságért Alapítvány szűrőprogramjában részt vevő, cukorbetegséggel diagnosztizált 268 fő csaknem negyedénél már érzékelhető volt a magas vérnyomás. Ez arányaiban inkább a férfiakra volt jellemző, náluk az érintettek harmadánál, míg a nőknél "mindössze" hetedénél.

A diabétesz kialakulásában a genetikai tényező csak egyik, de nem a leggyakoribb szereplő, emellett a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás biztosan elősegítheti annak kialakulását. A program során a résztvevők épp ezért arról is kaptak tájékoztatást, hogy tudatos életmóddal, rendszeres testmozgással, változatos étrenddel hogyan vehetik elejét az egészségügyi problémák kialakulásának.