Betegség, amivel nem az orvosok, hanem az emberek nem tudnak mit kezdeni

Infostart
2017. november 18. 19:04
Megbélyegzi a mentális problémákkal küzdőket a közbeszéd - hangsúlyozta az InfoRádióban a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke. Radó Iván hozzátette, szeretnék, ha a szörnyű kifejezések eltűnnének.

Minden más betegséggel ellentétben a mentális problémákhoz számtalan negatív kifejezés kapcsolódik – mondta a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke, hozzátéve, hogy összegyűjtötték a leggyakrabban tévesen vagy kevéssé jóindulatúan használt szavakat.

„A médiának nagy a szerepe, hiszen az írástudók által közzétett anyagok formálják a szemléletet. A mentális problémákkal kapcsolatban egyébként is nagyon kirekesztő a társadalom, sőt családon belül is az. Valamiféle misztikumnak tekintik, ami egyszer jön és soha többet nem megy el, amivel nehéz együtt élni.”

A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum az 1999-es megalakulása óta is nagyjából ugyanannyi, évi ezer megkeresést kap – mondta Radó Iván, hozzátéve, hogy a helyzet tehát változatlan.

„Nem javul, hiszen

nem tud mitől javulni.

Ha az ember az újságcikkeket nézi, elképed, hogyan kezelik az újságírók ezt a kérdést. Az »elmebeteg« teljesen természetes, dobálóznak a »pszichotikussal«, jellemző sztereotípia a »bezárt Lipót« és a »szabadon kószáló őrültek« is. Egészen elképesztő.

Radó Iván hangsúlyozta, régen húzódó folyamatba kell beavatkozni, és az sincs rendben, hogy valaki inkább a fülészet előtt várakozik a szakrendelésre, mert szégyelli magát.

„Mi most azt szeretnénk, hogy irtódjanak ki ezek a szörnyű kifejezések. A minap láttam egy kedves cikket, azt ordította a főcím: »A süket skizofrén«.

Ha egy újságíró ilyen címmel indít, sok jó nem várható tőle.”

A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke szerint nem kellene különbséget tenni az emberi problémák között.

„Valamiért ezt szenzációként, hírként kezelik, de mindenképpen csodának, eltávolítandónak vagy legjobb esetben nevetségesnek tartják.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
"Ha ilyen címet ad egy újságíró, sok jó nem várható tőle"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást