Veszélyben a kisgyermekek Magyarországon is

InfoRádió
2017. szeptember 6. 16:59
A bölcsőde- és óvodakezdés időszaka kifejezetten igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét: szeptember első heteiben jellemzően megduplázódik a beteg kisgyermekek száma az orvosi rendelőkben.

„Bár a bölcsőde- és óvodakezdésre jellemző heveny betegségek általában gyors lefolyásúak, mégis mind a gyermekre, mind a szülőre nagy terhet rónak, hiszen megnehezítik a beilleszkedés folyamatát. Ráadásul a betegségek az újbóli fertőzések miatt rövid időn belül megismétlődhetnek. Fontos, hogy a szülő tudatosan készüljön erre az időszakra, és az életkornak megfelelő vitaminszükséglet fedezésével, a helyes kézmosásra való neveléssel, valamint a kiegyensúlyozott, vitamindús étrend biztosításával felkészítse a gyermek szervezetét a közösségbe lépésre” – hívta fel a figyelmet Dr. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke.

„Az érintett gyerekek leggyakrabban náthával, hörghuruttal, valamint hányással, hasmenéssel járó megbetegedésekkel küzdenek. Fontos, hogy mindig várjuk ki a teljes gyógyulást, mielőtt visszaengedjük őket a bölcsődei közösségbe – ha nem vagyunk biztosak abban, hogy ez mikor következik be, bátran kérjük a gyermekorvos segítségét!” – tette hozzá a szakértő.

Minden 4. kisgyerek túl kevés vasat kap

Bár a közösségi megbetegedések többsége megfelelő kezelés esetén szövődmény nélkül gyógyul, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megelőzésre. Hazánkban a két leggyakoribb kisgyermekeket érintő hiánybetegség a vas- és a D-vitaminhiány – pedig mindkét tápanyag kulcsszerepet játszik az immunrendszer működésében.

„Az immunerősítést és a vitaminpótlást soha nem késő elkezdeni, nemcsak az első 1000 napban fontos, hanem akkor is érdemes rendszeressé tenni, ha már közösségbe jár a gyermek. Segít lerövidíteni és enyhíteni az esetleges betegségek lefolyását, illetve megelőzi a későbbi fertőzéseket” – foglalta össze Dr. Velkey György.