eur:
395.16
usd:
366.34
bux:
65130.15
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egy vagyont fizettek a különleges térképért - videóval

Több mint 700 ezer dollárért (193 millió forint) cserélt gazdát Walt Disney első, 1953-ban rajzolt Disneyland-térképe, egy Disney-emléktárgyakat felvonultató Los Angeles-i aukción.

Az értékes ritkaság a Disneyland-térképek esetében rekordot jelentő, a Disneyhez kötődő emléktárgyak esetében pedig az aukción elért egyik legmagasabb áron talált új gazdára, annak ellenére, hogy az előzetesen becsült 900 ezer dollárnál kevesebbért kelt el.

A kaliforniai székhelyű Van Eaton Galleries aukciósház társtulajdonosa, Mike Van Eaton szerint

izgalmas licitharc vezetett a 708 ezer dolláros leütési árhoz.

Az új tulajdonos kilétét nem hozták nyilvánosságra.

A vidámpark első, több mint 50 éves vázlatát Walt Disney (1901-1966) Herb Ryman nevű kollégájával együtt készítette. Ez az első teljes térképvázlata a mára világhírűvé vált élményparknak, mely 1955-ben nyílt és amely Miki egér és Donald kacsa kitalálójának legnagyobb szabású terve volt.

A neves rajzfilmes és producer sok banknak és tévétársaságnak akarta megmutatni az igen nagy költségvetésű projektet, hogy finanszírozót találjon. Disney és Ryman megállás nélkül végigdolgozott egy hétvégét, hogy a vázlatot egy sor New York-i befektető elé tudja tárni.

Végül filmjogok és egy új tévéműsor fejében az ABC tévécsatorna bocsátotta Disney rendelkezésére az anyagiakat. A dollármilliókat jelentő üzlet az amerikai televíziózás történetének egyik legjelentősebbje lett.

A Collecting Disney elnevezésű vasárnapi aukción csaknem 700 tételt vonultattak fel - a tárgyak többsége magángyűjteményből érkezett -, és előzetesen 2-3 millió dollárra becsülték az összbevételt.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×