A magyarok szexuális szokásai - itt az eddigi legnagyobb felmérés

InfoRádió
2017. március 30. 10:37
Magyarország eddigi legnagyobb internetes szexfelmérését készítették el az ELTE kutatói.

Több mint 15700-an töltötték ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) PPK Pszichológiai Intézetének kérdőívét, amely a kitöltők szexuális szokásait járta körbe.

A válaszadóknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy mikor vesztették el a szüzességüket, hány partnerük volt eddigi életük során, volt-e alkalmi kapcsolatuk az elmúlt időszakban, illetve milyen gyakran végeznek önkielégítést.

A kutatók elsősorban nem az egyes szexuális viselkedések arányaira voltak kíváncsiak, sokkal inkább a különböző viselkedések közötti kapcsolatra, különösen pedig a problémás szexuális magatartások (például a túlzott pornóhasználat) pszichológiai hátterére - írja a hazipatika.com.

A felmérés nem reprezentatív mintán történt, így az eredmények nem általánosíthatóak a magyar lakosságra, de néhány adatot így is érdemes áttekinteni. A kitöltők átlagosan 13 évesen maszturbáltak először, a szüzességüket pedig 17 évesen veszítették el. Összességében 7 partnerrel volt szexuális kapcsolatuk, ezt azonban igen széles skálából átlagolták: míg a válaszadók 12,5 százaléka, közel kétezer ember azt nyilatkozta, hogy csak egy vagy egyetlen szexuális partnere sem volt még, 4,8 százalékuk ötvennél is több partnerrel élt nemi életet. A legtöbben (18 százalék) 11-20 közötti partnerszámot jelöltek meg a kérdőívben. A válaszadók több mint 35 százalékának egy éven belül volt szexuális kapcsolata egy alkalmi partnerrel.

A szexuális partnerek száma (Forrás: ELTE PPK)

Ezekkel az eredményekkel az egészségügyi statisztikák szerint tökéletesen illeszkedünk a világátlagba. Nemzetközi felmérések szerint egy átlagos férfinak 7, míg egy átlagos nőnek 4 szexuális partnere van élete során, szüzességüket pedig 17 éves koruk környékén veszítik el az emberek (a férfiak esetében 16,9, míg a nőknél egy kicsit később, 17,4 évesen).

Segédeszköz nélkül is kielégítő

A válaszadók több mint kétharmada soha semmilyen szexuális segédeszközt nem használ az együttlétek során, és csupán elenyésző számban nyilatkoztak arról, hogy mindig (0,3 százalék), szinte mindig (0,8 százalék), vagy az esetek háromnegyedében (1,3 százalék) valamilyen eszköz is előkerül az örömszerzéshez. Úgy tűnik, nincs is rá szükség: a válaszadók 31,6 százaléka nagyon, 36 százaléka pedig viszonylag elégedett a párjával megélt szexuális életével. Több mint 40 százalékuk rendszeresen, 36 százalékuk pedig szinte mindig átél orgazmust az együttlét során párjával.

Az elmúlt évben milyen gyakran élt szexuális életet a párjával? (Forrás: ELTE PPK)
Mennyire elégedett a párjával való szexuális életével? (Forrás: ELTE PPK)
Milyen gyakran van orgazmusa a párjával? (Forrás: ELTE PPK)

Maszturbálni hetente átlagosan egy alkalommal szoktak a válaszadók - de százalékos arányban a legtöbben (közel 24 százalék) a heti 2-3 alkalmat jelölték meg a lehetőségek közül. Alig több mint három százalék azok aránya, akik egyáltalán nem végeznek önkielégítést. Ilyenkor 12,7 százalékuk mindig, 27,4 százalékuk pedig majdnem mindig néz pornófilmeket.

Az elmúlt egy évben milyen gyakran végzett önkielégítést? (Forrás: ELTE PPK)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!