Nem minden fotót lehet feltenni a netre

Infostart
2017. február 9. 19:51
Az interneten közzétett képekre is vonatkoznak a Polgári Törvénykönyv szabályai, gyermekek és felnőttek esetében egyaránt, mondta az InfoRádiónak Ormós Zoltán internet-szakjogász.

A szülő felügyeleti és más jogokat gyakorol a gyermeke felett. Ezért míg a gyerek nem tölti be a cselekvőképességi korhatárokat - 14 és 18 év -, addig jogi szempontból megengedett, hogy feltegyen képeket a gyerekéről a netre. Utána viszont a gyermeknek joga van ahhoz, hogy tőle engedélyt kérjenek a fotó publikálásához, illetve hogy kérésére levegyék a képeket. Ez természetesen a jogi kötelezettség, nem a családon belüli erkölcsi kötelezettség - mondta el az InfoRádiónak Ormós Zoltán.

Ha a szülő folyamatosan a gyermek jogait sértő képeket tesz ki az internetre, akkor a gyámhatóság gondnokot rendelhet ki és ő lesz jogosult pert indítani a gyerek jogainak érvényesítéséért. Kirívó esetben kiskorú érdekében is felléphet a hatóság, ha a gyerek méltóságát, és egyéb, személyhez fűződő jogait megsértik.

A képmás, vagyis valakiről készült fotó közzétételéhez a képen szereplő engedélye is kell, és ez az engedély vissza is vonható. A képen szereplő adott esetben a bíróságon is kérhet elégtételt, ezek közül az egyik az, hogy a kifogásolt képet eltávolítsák egy weboldalról vagy közösségi oldalról. Az interneten is a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai érvényesek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Családi fotók az interneten
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást