eur:
394.47
usd:
370.44
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
A világ legszebb tetőkertjei

A világ legszebb tetőkertjei

Úgy tűnik, manapság nem kapnak kellő figyelmet a tetőkertek - talán azért, mert a földről kevésbé látszanak. Ugyanakkor a tetőkertek ékes példái annak a mai törekvésnek, aminek jegyében manapság a természetet az égre emeljük. A BBC A szigetek az égen című új albumból válogatott.

Fichtebunker, Berlin

Tervező: Verde Gartengestaltung

A világ legszebb tetőkertjei

1876-ban Berlinben építették azt a gáztárolót, amelynek a város utcai gázlámpáinak működtetéséhez szükséges gáz tároltása volt a feladata. Az épületet a második világháború idején óvóhellyé alakították át, ma pedig lakások vannak benne. A Fichtebunker az egyetlen megmaradt példánya ennek az épülettípusnak. Az épület tetejére épített fémkupolában 13 lakást és tetőkerteket alakítottak ki - olvasható a BBC honlapján.

Függőleges erdő, Milánó

Tervező: Stefano Boeri

A világ legszebb tetőkertjei

„A függőleges erdő egy torony a fáknak, amelyben emberek laknak” - a nagyváros újraerdősítésének része. Az itt található 800 fa és 5 ezer cserje sík terepen egy 7 ezer négyzetméteres erdőben található növényzet mennyiségével egyezik meg. A tornyot nemcsak 460 lakónak, hanem 1600 madárnak és pillangónak is tervezték.

Central Park, New York

Tervező: Gunn Landscape Architecture

A világ legszebb tetőkertjei

A Central Park zöldje folytatódik az Upper West Side-on álló épület tetején. Ez a nagyváros felett meghúzódó titkos oázis egy olyan meghitt és diszkrét helyet biztosít, ahova bármikor el lehet rejtőzni a városi forgatag elől. A tetőkertek értékes plusz zöld területet biztosítanak a földfelszíntől több méteres magasságban.

Hedonista tetőkert, Koppenhága

Tervező: JDS Architects

A világ legszebb tetőkertjei

A brüsszeli építészek abból a problémából indultak ki, hogy sok lakáshoz nem tartozik udvar. Ezért megtervezték az általuk „hiányzó kertnek” nevezett tetőkertet: amelyen egy játszótér, egy füves domb és egy kültéri konyha is helyet kapott – magasan a város felett.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×