Fáj a dereka? Ezzel tehet jót önmagának

Infostart
2016. november 27. 09:00
A mozgásszegény életmód és a feldolgozatlan lelki probléma is állhat a deréktáji fájdalom hátterében - mondta az InfoRádiónak Bálint Géza, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet reumatológus főorvosa, a WHO Mozgásszervi Egészség Világszövetségének koordinátora.

„A derékfájás az ENSZ egészségügyi bizottságának felmérése szerint 630 millió embert érint minden pillanatban. A felnőtt népesség 80-90 százaléka szenved legalább egy hétig tartó, aktivitáscsökkenéssel járó derékfájásban. A fizikai aktivitás csökkenésének leggyakoribb oka 45 év alatt a derékfájás” - ismertette a probléma gyakoriságát Bálint Géza.

„A gerincünk nem alkalmazkodott még teljesen a függőleges terheléshez, az üléshez pedig még kevésbé. A fájdalom alapvető oka, hogy az ülés nagyobb terhet ró például a legalsó porckorongra, mint az állás” - mondta az ORFI reumatológus főorvosa.

Bálint Géza elmondta, hogy rengeteg olyan tényező, rossz szokás van, amit ki lehetne küszöbölni. Nagyon fontos például, hogy úgy ültessük a kisgyereket, hogy a lába meg tudjon támaszkodni, mert ha lóg a lába, akkor előre görbülő gerinccel ül.

„Nagyon fontos a mozgás, mert a tétlenség nagyon kedvez a derékfájás kialakulásának, a közepes fizikai aktivitás kimondottan jót tesz. Kiderült, hogy akik szépen, egyenesen ültek, szinte mozdulatlanul a széken, közöttük sokkal több volt a derékfájós, mint akik fészkelődtek ülés közben” - közölte az ORFI reumatológus főorvosa.

Bálint Géza elmondta, hogy a derékfájós embereknek tulajdonképpen módjával minden mozgásforma jó.

A reumatológus főorvos szerint az úszás az egyik legjobb mozgásforma. A legjobb a hátúszás, de a gyorsúszás is jó. A mellúszás akkor megfelelő, ha úszás közben beletesszük a fejünket a vízbe. Ellenkező esetben ugyanis túl nagy homorulat alakul ki a deréktájon, ami nem tesz jót.

„A kocogás, futás is ajánlható. Ugyanúgy, ahogy a térdfájósoknál, a térdkopásban szenvedőknél is kimutatták, hogy a futás nem tesz rosszat, sőt, náluk a nem futókhoz képest a kopás lassabban halad előre a legsúlyosabb kopásban szenvedőket kivéve. Betonon, aszfalton viszont nem szabad futni, csak rugalmas talajon” - tanácsolta Bálint Géza.

Az ORFI reumatológus főorvosa hangsúlyozta: külön gondot kellene fordítani arra, hogy a gerincvédő tornát megtanuljuk gyógytornásztól, erre fitnesz centrumokban is van lehetőség.

„Még egy nagyon nagy rizikója van a derékfájásnak a modern világban, amire nem szokták felhívni a figyelmet, ez a dohányzás. A dohányzás rendkívül nagy mértékben befolyásolja a csigolyák közti porckorong sejtjeinek anyagcseréjét. A dohányzás kimondottan sok veszélyt tartogat nemcsak a tüdő, hanem a gerinc számára is” - hangsúlyozta az ORFI reumatológus főorvosa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fáj a dereka? Ezzel tehet jót önmagának
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást