Boros jótékonysági dűlőre futás a Badacsony-hegy körül

InfoRádió
2016. augusztus 24. 13:55
Hagyományteremtő céllal jótékonysági futást rendeznek a Badacsony-hegy körül szombaton. A nevezési díjakból óvodát, általános iskolát és gyermekotthont támogatnak a szervezők. A szervezők az InfoRádióban elárulták, az sem hátrány, ha az indulók szeretik a jó bort.

Néhány amatőr, ám lelkes futó, akikben a futás szeretete mellett a Balaton és a jó ügyek iránti elkötelezettség is közös, jótékonysági futást szervez a Badacsony-hegy körül. Az idén először, ám hagyományteremtő szándékkal tervezett eseményen a hegy körüli 12 kilométeres távolságot egyénileg vagy legfeljebb háromfős váltókban lehet teljesíteni, három, illetve hatezer forintos adomány-felajánlás, azaz nevezési díj ellenében, amelyből egy badacsonyi óvodát és általános iskolát, valamint egy balatoni gyermekotthont támogatnak a szervezők. Szeretnének minél több sporteszközt és sportruházatot is összegyűjteni, ezért arra kérik a futókat, hogy hozzanak magukkal használt, megunt, kinőtt, de jó állapotban lévő felszereléseket is.

Legalább ötszáz amatőr futót várnak a rendezvénynek, ami nem igazán verseny, hanem egy jó hangulatú családi rendezvény – mondta az InfoRádiónak Laposa Zsófia.

„Hét órától már lehet regisztrálni, a rajt tízkor van. Váltóban és egyénileg lehet teljesíteni a távot, a váltó háromfős csapatokból állhat. Az első futó három, a második négyet, a harmadik pedig ötöt fut, a tizenkét kilométeres távot lehet egyéniben is teljesíteni.”

Laposa Zsófia hangsúlyozta, a részvételi díjat jótékonysági célra fordítják.

„A badacsonytomaji iskolát és óvodát szeretnénk támogatni, mert a fiatalságnak fel szeretnénk hívni a figyelmét, hogy a sport, a mozgás nagyon fontos. Úgy érzem, ez sikerült is, mert lesznek kicsik is, akik elindulnak. A tizennégy éven aluliakat külön díjazzuk majd. Az ifjúságnak átment az üzenet, hogy jó dolog mozogni, és az egész város elkezdett mozogni.”

Nem csak pénzzel lehet támogatni a fonyódi II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthont, valamint a badacsonytomaji Pipitér Napközi Otthonos Óvodát és a Tatai Sándor Általános Iskolát – hívta fel a figyelmet a jótékonysági futás védnöke, Balogh Gábor világbajnok öttusázó.

„Olyan gyűjtés is van az eseményen, ahol sporteszközöket és -ruházatot is gyűjtenek a szervezők, mindenkit arra buzdítunk, hogy ha van olyan használt ruházat vagy sporteszköz, ami még jó állapotban van, tegyék meg, hogy elhozzák, hogy fel tudják ajánlani a szervezők a gyerekeknek.

A „Dűlőre futunk” fővédnöke Monspart Sarolta. A világbajnok tájfutó fontosnak tartja, hogy támogassa az ilyen rendezvényeket.

„Az egy zseniális ötlet, hogy sok kis helyen legyen sok kisebb esemény. A pár nagy, országos eseményre nehezen jutnak el az emberek, az ilyenekre a környék lakói oda tudnak menni.”

Elindul a futáson többek között Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, valamint Boronkay Péter Rióba készülő triatlon paralimpikonunk, Laposa Bence badacsonyi borász is.

A váltó egyes szakaszait úgy alkották meg, hogy az első rövidebb szakasz családi váltók részeként a gyermekeknek is teljesíthető legyen.

A szervezők a jótékonysági futás Facebook oldalán azt írják, a részvételt leginkább azoknak ajánlják, akik a futás mellett a jó borokat is szeretik.

A futás útvonala végig a Badacsony-hegy körül halad, mint a szervezők írják, akkor van jó helyen a futó, ha a hegy végig a jobb oldalán van. A rajt Balogh Gábor világbajnok és olimpiai ezüstérmes öttusázó segítségével és egy 50 méter hosszú dűlővel indul, majd egészen Badacsonytördemicig a hullámos Római úton halad a mezőny. A szervezők ajánlása szerint az út mentén lévő borozók közül már ekkor érdemes kiszemelni a jól megérdemelt délutáni fröccs helyszínét, és az esti buli helyszíne előtt is elfutnak a sportolók.

Mint írják, az első váltó- és frissítő pont a 3. kilométernél lesz, de akinek ez túl korai, az 5. kilométer környékén lesz egy ivókút, friss, hideg, artézi vízzel. A falut elhagyva hosszú egyenes, majd egy hosszabb dűlő következik. A szervezők azt ajánlják, alázattal érdemes ezt az emelkedőt megközelíteni, de aggodalomra nincs ok, mivel az egész útvonal szintkülönbsége mindössze 100 méter. A legmagasabb ponton Monspart Sarolta világbajnok tájfutó biztatja az elhaladókat, majd hosszú lejtő és festői kilátás következik egészen Badacsonytomajig, a Bazalt-templomtól újra a dimbes-dombos Római úton haladnak majd a futók. Ezen a részen is található egy szépen kiépített, gombnyomásra működő ivókút. Nagy meleg esetén még lesz egy vizes frissítő, és 800 méterrel a cél előtt pedig már fröccsöt is fogyaszthatnak majd a futók.

A szombati badacsonyi futónapon filmvetítés és koncert zárja a programot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
"Dűlőre futunk - Badacsonyi jótékonysági futás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást