eur:
393.88
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Víziló-wellness a téli állatkertben

Az elefántok örömmel játszanak a hóban, a gorillák viszont nem szívesen mozdulnak ki hideg időben, a vízilovak pedig egyenesen a meleg termálvíz rabjai a téli időszakban. Hanga Zoltán szóvivő mutatta be a Fővárosi Állat- és Növénykert téli mindennapjait az InfoRádiónak.

"A télies időjárás és a hideg beköszöntével, a havazás természetesen sosem érinti felkészületlenül az állatkertet. Az állatkert másfél évszázada létezik, idén leszünk 150 évesek, tehát ugyanennyi telet megéltünk már" - mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

Hozzátette: nagy számú fűtött állatház van az állatkertben, persze léteznek olyan trópusi vagy szubtrópusi állatok is, amelyeket nem kell ősszel bezárni. Akár elefántokat is ki lehet engedni néhány órára télen a kifutóba, hogy játsszanak a hóban. A télálló állatok esetében pedig a takarmányozására kell odafigyelni.

"A medvék vagy a szibériai tigrisek télállók ugyan, de ez a képességük abból adódik, hogy több energiát használnak fel a testhőmérsékletük fenntartására, tehát az etetésükben, a takarmányozásukban úgy kell eljárnunk, hogy nagyobb mennyiségű, magasabb energiatartalmú takarmányt biztosítsunk számukra" - fűzte hozzá az állatkert szóvivője.

Mint mondta, az állatkertben a fűtési szezon korábban kezdődik, mint a családoknál a lakásokban, hiszen már a kezdeti hűvösebb napokon fűteni kell, a mackók ugyanis nem tudnak felvenni alkalmilag pulóvert. Hanga Zoltán azt is elmondta, hogy a fűtés környezetbarát az állatkertben.

"A 2012-ben befejeződött fűtés-korszerűsítési fejlesztési programnak köszönhetően olyan fűtési rendszerünk van, amely a Széchenyi Fürdő termálvizének hőjét használja fel a fűtésre. Így fenntartható energiaforrásból tudjuk megoldani az állatházak fűtését, illetve a füstgázok kibocsátása is csökken ezen a módon" - hangsúlyozta Hanga Zoltán.

Hozzáfűzte: vannak olyan állatok, amelyek érzékenyek a hidegre, ilyenek például a kígyók, amelyek meg tudnak fázni. De az emberszabású majmoknál is oda kell figyelni erre. Õk az átmeneti időszakban, amikor nyitva az ajtó és még kimehetnének, már a belső fűtött állatházat használják. Így egy kissé "szobagorillákká" válnak, mert bár még bőven kimehetnének a szabadba, ők kényelmesebben érzik magukat a fűtött helyen.

"A Széchenyi Fürdő 2-es kútjának a vizét az 1930-as években bevezették a vízilovakhoz, tehát a vízilovak medencéjét akár termálvízzel is fel tudjuk tölteni, a szokásos városi vezetékes vízzel megfelelő arányban. Ez egyrészt kellemesen meleg, másrészt olyan oldott ásványi anyagokat tartalmaz, amely a vízilovak esetében is gyógyhatással bír." - mondta a Fővárosi Állat és Növénykert szóvivője.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×