Ennél durvább kalandtúráról nem sokszor olvasott!

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 30. 20:35
Eltűnése után kilenc nappal találtak rá a keresőegységek arra a túrázóra, aki eltörte a lábát a Sierra Nevada hegységben tett túráján és nem tudott visszatérni táborába.

A 62 éves nő úgy élte túl megpróbáltatásait, hogy egy szűrővel ellátott üvegbe merített vizet a hegyi patakból.

Miyuki Harwoodot szombat reggel találták meg a Sierrai Nemzeti Erdőkben, amikor sípjával megpróbálta felhívni a kereső-és mentőalakulatok figyelmét. A nő még augusztus 20-án szenvedett lábtörést, amikor elvált túracsoportjától a Horsehead-tó közelében, mintegy 160 kilométerre Fresno városától - közölte vasárnap Margaret Mims seriff ajtóértekezletén.

A nőnek stabil az állapota. Hangja erős, és nem győzött köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett keresésében - tette hozzá, miután a kórházban találkozott Harwooddal.

Miután lábát törte, Harwood nem tudott visszajutni az alaptáborukhoz. Nagyon kevés élelme volt, mivel csak egynapos túrán voltak. Hogy túlélje a kalandot, két napon át csúszott-mászott a hegyes terepen, hogy vízhez jusson. Egy patakból vett vizet a szűrőt tartalmazó üvegébe - mondta a seriff.

"Egy igaz harcos. Nagyon kimerült és nagyon fáradt volt, de nagyon köszöni, hogy megmentették őt" - tette hozzá a kaliforniai légi mentők egyik tisztje, aki a bajbajutottat kórházba szállította.

Mims elmondta, hogy a nő keresését akadályozta a térségben uralkodó sűrű füst, amelyet a közeli Kings Canyon Nemzeti Parkban tomboló hatalmas erdőtűz okozott.