eur:
395.03
usd:
372.04
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Felújították a Szent János Kórház koraszülött intenzív osztályát

Átadták a Szent János Kórház felújított koraszülött intenzív osztályát (PIC) csütörtökön. A korszerűsítés 132 millió forintba került, amelyhez 113,84 millió forint uniós támogatást nyert el az intézmény.

Princzkel Erzsébet, a PIC-részleg vezetője elmondta, a beruházás során a részleget a legkorszerűbb inkubátorokkal és a hozzájuk tartozó műszerekkel tudták felszerelni, tizenkét inkubátorban látnak el kis súlyú koraszülötteket, illetve azokat az újszülötteket, akik időre, rendes súllyal születtek, de valamilyen kiegészítő intenzív kezelésre szorulnak.

Az intézmény PIC-centruma látja el budai régió és agglomerációjához tartozó ellátandó koraszülötteket, ez évente háromszáz beteget jelent - ismertette a főorvos. A legkisebb súlyú baba, akit életben tudtak tartani, 470 grammal született.

A szakember elmondta azt is, a koraszülött-ellátás sokat javult az elmúlt évtizedekben, míg korábban 15-20 százalék volt a halálozás, napjainkra ez az arány 2-3 százalékra csökkent országosan.

Nyulasi Tibor orvos-igazgató hozzátette, az évekkel ezelőtt megszüntetett Schöpf-Merei Kórház koraszülött-ellátási osztályát vette át akkor a János kórház. Az intézményben folyamatosak a fejlesztések, számos osztály újult meg az elmúlt években.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a rendezvényen úgy fogalmazott, az önkormányzat(ok)nak is érdeke egy jól működő nagy kórház, ezért is kezdődtek egyeztetések a Kútvölgyi klinikai tömb és a János kórház szakmai összevonásáról.

Zombor Gábor, egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, örömmel tölti el, ha az uniós pályázatok elnyerésénél a gyermekellátást érintő terület fejlődik.

Kiemelte, 330 milliárd forint értékben zajlanak egészségügyi beruházások országszerte, de az uniós direktívák miatt a közép-magyarországi régió korlátozottan jut forráshoz, de ennek ellenére ezen a területen is lehet fejlesztésekről beszélni, utal például a Semmelweis Egyetem Korányi-projektjére.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×