eur:
394.61
usd:
365.18
bux:
65477.72
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Új rendelő a cukorbetegek ellátására Budapesten

Átadták az ország tizenharmadik neuropathiacentrumát szerdán a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórházban.

A cukorbetegség egyik súlyos szövődményének, az érzőideg-károsodásnak (neuropathia) a megelőzésére, vizsgálatára és kezelésére alkalmas rendelő létrehozását és működtetését, az eszközök beszerzését a Wörwag Pharma Kft. támogatta.
Káposzta Zoltán, az egészségügyi intézmény helyettes orvosigazgatója az átadáson elmondta, hogy a centrum kialakításával javul a páciensek ellátása, a betegség korai felismerése nagyban hozzájárul az életminőség javításához.

A diabéteszes neuropathia a megközelítőleg egymillió magyarországi cukorbeteg mintegy harminc százalékát érinti. A cukorbetegség következményeként kialakult érzőideg-károsodás miatt a végtagok természetes érzékelési képessége csökken vagy megszűnik, a lábamputációk 85 százalékáért a neuropathia tehető felelőssé. Ezen beavatkozások többsége megelőzhető lenne, ha időben diagnosztizálnák és kezelnék a betegséget.

Kádár Éva, a gyógyászati cég ügyvezető igazgatója elmondta, évről évre növekszik a kezelt neuropathiás betegek száma, tavaly 5500 pácienst láttak el az országszerte működtetett centrumokban, amelyek létrehozásához szintén a vállalat nyújtott segítséget.

A most átadott centrumon kívül hat működik a fővárosban, és fogadnak betegeket Szekszárdon, Nyíregyházán, Győrött, Szegeden, Debrecenben és Pécsett is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×