eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Pekingben tilos a szabadban nyársalni

Pekingben tiltani kezdték a szabadban történő nyárson sütést. Peking egyes kerületeiben háborút indítottak a szabadban nyárson sütött húsok ellen, és a hatóságok már több mint ötszáz egyszerű szenes grillező berendezést vontak ki kellékeivel a forgalomból. Állítólag a levegő tisztaságának védelme vezette őket.

Az elsősorban a muszlim konyha részeként ismert, igen elterjedt "jang rou csuanr", vagyis a nyársra tűzött, sült apró kis birkahúsok az alkalmi, utcai "gyorsétkezés" egyik kedvelt és olcsó alternatíváját jelentik. Nem túl komoly infrastruktúrát igénylő szettjeiket - épp a füst miatt - közterületen állítják fel az árusok. Gyakran kis éttermek mellett találni őket a szabadban.

A fővárosi önkormányzat korábban már jelezte, hogy szmogriadó esetén szigorúbban fognak fellépni a füstös jelenség ellen, de sajtóbeszámolók szerint a járőrök már túl vannak egy három hónapos kampányon, amelynek során darabokra fűrészelték fém nyársak százait, a primitív bádogkellékeket pedig használhatatlanná tették, megsemmisítették.

A kínai internetes oldalakon sokan kétségeiket fejezték ki a pekingi szmog elleni fellépés ezen formájának hatékonyságát illetően. Úgy vélték, hogy az intézkedések hatása a főváros levegőjének minőségére még akkor is enyhén szólva megkérdőjelezhető, ha az árusok - belátván, hogy mekkora kárt okoztak a környezetnek - nem tesznek szert újabb nyársakra.

Mint kiderült, a közterületet megtisztítók inkább lakossági panaszok nyomán indultak útnak és léptek akcióba. A lakóközösségek a helyi hivataloknál a sütögetés miatt terjengő szagok és a füst ellen emeltek szót.

A médiában megszólaltatott környezetvédelmi illetékes maga is elismerte, hogy ezek csak helyi és nagy valószínűséggel átmeneti megoldások. Az "igazi" környezetvédelemnek az autók üzemanyagának minőségi javításával, a nagy dízel teherautók károsanyag-kibocsátásának visszafogásával kell kezdődnie Pekingben és a térségben - jegyezte meg Ma Csün.

A húszmilliós kínai főváros lakói egyre gyakrabban szenvednek a fojtó, szemfájdító, köhögésre ingerlő sűrű szmogos levegőtől. A 2,5 mikron átmérőjű, vagy annál kisebb porszemcsék (PM2,5) értéke egy köbméter levegőben gyakorta meghaladja a 200 mikrogrammot, ami már a "nagyon egészségtelen" kategóriának felel meg.

A szakemberek szerint a fővárosi levegőszennyezettségért a széntüzelés mellett meghatározóan, míg mások szerint több mint egyötöd részben a hatalmasra duzzadt autópark a felelős; Pekingi útjain már 2012-ben több mint 5 millió autó futott. A fővárosi önkormányzat a helyzet kezelésére cselekvési programot dolgozott ki, a központi kormány új szigorító intézkedéseket hozott és sokmilliárdos költségvetést rendelt hozzájuk.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×