eur:
394.24
usd:
370.46
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Biztonságosabb lesz a kerékpározás Budapesten

Összesen mintegy 120 utcát, 60 jelzőlámpás csomópontot, 30 fő- és gyűjtőútszakaszt alakítanak át a MOL Bubi közbringa-program beindulásának kezdetére úgy, hogy az a kerékpárosok számára biztonságosabb legyen - áll a BKK közleményében. A fejlesztések 2014 nyarára fejeződnek be. A VI. és a VII. kerületben várhatóan még az idén elkezdik a munkát és tavasszal a VIII., IX., XI., I., II., V. és XIII. kerületben folytatják.

A tervek szerint a főbb utakon kerékpársávot, illetve kerékpáros-nyomvonalat jelölnek ki, a mellékutcákban a kétirányú biciklizést kiegészítő táblákkal és burkolatjelek felfestésével segítik. A csomópontok környezetében piktogramokkal is jelezik majd a kerékpárosok jelenlétét és haladási irányát.

A Magyar Kerékpáros Klub elnöke örömtelinek nevezte a terveket. László János az InfoRádiónak elmondta: "végre elindult a beruházás, persze a részletekben mindig vannak problémák".

Példaként a hidakat említette. Az Erzsébet híd egyik oldalán csak a járdán lehet majd biciklizni, ott nem lesz kerékpár-sáv, a Szabadság hídon, a Margit hídon, a Lánchídon, a Petőfi hídon sem nagyon változik a feltételrendszer, mert ezek az átalakítások sokkal nagyobb beruházásokat igényelnének.

A Magyar Kerékpáros Klub elnöke a VI. és VII. kerületi fejlesztésekkel a legelégedettebb, viszonylag jól halad az V. kerület kerékpáros-baráttá tétele is, de László János egyelőre hiányosnak látja az újlipótvárosi helyzetet. Azt mondta: a XIII. kerületben - éppen a került ellenállása miatt - például az egyirányú utcákat nem lehetett megnyitni a biciklisek előtt.

A kerékpáros klub elnöke egy újdonságról is beszámolt. Budapesten is bevezetik majd azt a világon nagyon sok helyen alkalmazott megoldást, ami - László János szavai szerint - egy apró trükk, ami semmivel sem rontja a gépjárművezetők helyzetét, de lényegesen javítja a két jármű együttműködésének esélyét. Több utcában megfordítják majd az autósok ferde parkolásának irányát. Vagyis azokban az utcákban ahol 45 fokos parkolási szabály van érvényben, ott a jövőben nem előre menetben kell a gépkocsival beparkolni a kijelölt helyre, hanem előre kell menni és visszatolatni. Ezzel a módszerrel biztosítható az, hogy hátramenetben is és akkor is, amikor a kocsi kijön előrefelé a parkolóból, biztosan látja a kerékpárost.

Az intézkedések között szerepel még autóbuszsávok kijelölése kerékpározásra, sebességcsökkentő intézkedések, a gyalogos és kerékpáros övezetek bővítése, a csomópontokban úgynevezett előretolt kerékpáros felálló-helyek kialakítása - írja közleményében a BKK.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×