Egyél tihanyit! Egyél Tihanyért!

Infostart
2013. október 17. 07:17
Új kampány indul a balatonparti településen a vendéglátás, ezáltal a turizmus fellendítéséért. Az akció szlogenje: Egyél tihanyit! Egyél Tihanyért!

Azt szeretnénk elérni, hogy a holt szezonban, télen érkező turisták is mindig találjanak Tihanyban nyitva tartó éttermet, ahol meleg étellel szolgálják ki őket - mondta el az InfoRádiónak Koncz Mária, a tihanyi Turisztikai Desztináció Menedzsment ügyvezetője. Hozzátette: hiszen ha csak egyetlen látogató is szolgáltatás nélkül marad, biztosan nem fog máskor Tihanyba menni.

Az idegenforgalmi szakember beszámolt arról, hogy tavaly már szerveztek az éttermek között egy "ügyeleti rendszert", vagyis beosztották, hogy minden nap legyen legalább egy nyitva tartó étterem a településen. Ám ezen nehéz volt eligazodni, ezért most változtattak a rendszeren.

Emellett kampányt is indítottak, azzal a céllal, hogy a helyi lakosok és mindazok, akiknek nyaralójuk van Tihanyban és legalább hétvégén rendszeresen oda látogatnak, vegyék igénybe a helyi éttermeket, és ezzel is segítsék a vendéglátóhelyek talpon maradását.

Hat tihanyi vendéglő vállalta, hogy nyitva tart a holt szezonban., természetesen nem egész télen, hanem egymás között beosztva. Õk valamennyien vállalták, hogy a helyieknek és a nyaralótulajdonosoknak 15 százalék kedvezményt adnak a teljes fogyasztásból - ismertette Koncz Mária.

Összelegóztunk egy folyamatos szolgáltatást, érzékelhető engedményekkel - fogalmazott.

Hozzátette: ez talán alkalmas lesz arra, hogy a helybéliek is elgondolkozzanak azon: a hétvégi ebédet egy helyi étteremben költsék el.

Arról, hogy mikor melyik vendéglátóhely tart nyitva, a település honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. Emellett plakátok, szórólapok is tájékoztatják a látogatókat.

Ilyen típusú akcióknak nem csak Tihanyban, hanem az egész Balaton parton lenne létjogosultsága - vélekedett Koncz Mária.

A témával bővebben foglalkozik az InfoRádió Barangoló című műsora szombat délelőtt 9 órakor.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást