eur:
394.07
usd:
364.94
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Turisztikai és gasztronómiai kiállítás a Budai Várban

Az idén hetedik alkalommal nyílik meg a Főszezon turisztikai, gasztronómiai kiállítás és vásár: szeptember 21-22-én a Budai Vár Hunyadi udvarán csaknem száz turisztikai szolgáltató mutatja be a magyar vidék sokszínű belföldi utazási és programkínálatát. A kétnapos, ingyenes turisztikai rendezvény a hagyományokhoz híven szórakoztató, családi programokkal is várja a látogatókat.

A Főszezon kiállítás igazi vidéki hangulatot varázsol a Budai Vár történelmi falai közé. Több ezer négyzetméteren szállodák, gyógyfürdők ajánlatai, wellnessprogramok, aktív pihenési lehetőségek közül lehet választani. Vendégcsalogató ajánlatokkal jelentkeznek a hazai gyógyfürdők, bemutatkoznak a vendégváró magyar városok s mellettük megjelennek a külföldi utazási és szállásajánlatok is. A Főszezon díszvendége az idén Szombathely és osztrák testvérvárosa, Oberwart (Felsőőr), a "Határtalan kerékpáros élmény" pályázat nyertesei.

Mivel aki teheti, már szinte egész évben utazik, a családok is arra törekednek, hogy egyre több hétvégét töltsenek házon kívül. Igyekeztünk rendkívül széles kínálatot felvonultatni az év hátralévő időszakára, sőt már tavaszra is. Bízunk abban, hogy a kiállítóknak az idén is sikerül a kihagyhatatlan akciós ajánlatokkal a magyar családok kedvében járni, és mindenki megtalálja az igényeinek és a pénztárcájának leginkább megfelelő üdülési, pihenési lehetőséget - mondta el Galisz Tamás, a Főszezon kiállítás ötletadója, szervezője.

A Főszezon kiállításon nagy hangsúlyt kap a gasztronómia: kóstolni és vásárolni is lehet majd a sajtokat, a sokféle kolbászt, pálinkát, bort, pékárut. Emellett gazdag programokkal várják a családokat, a Hunyadi udvaron szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától késő estig nonstop műsor nyújt szórakozást. A gyerekek kézműves és hagyományőrző játékos foglalkozásokon, vetélkedőkön vehetnek részt az Öko-Tér sátrában. Lesznek népzenei és néptáncbemutatók, görög táncház, operettmuzsika, szombathelyi és oberwarti folklórműsor, majd a legnépszerűbb kedvencek adnak koncertet.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×