Ezért jó a ló húsa

Infostart
2013. február 20. 06:01
A lóhús egészséges táplálék, sőt kedvezőbb az összetétele, mint más húsoké - mondta az InfoRádiónak a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke a lóhús-botránnyal kapcsolatban. Kubányi Jolán szerint tehát csak érzelmi okból lehet ellenezni a lóhúsfogyasztást.

Téves az a megközelítés, hogy a lóhús az emberi szervezetre káros anyagokat tartalmaz, éppen ellenkezőleg, kifejezetten egészséges - mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Kubányi Jolán hozzátette: kicsit alacsonyabb az energiatartalma, mint például a sertéshúsé, kedvezőbb a zsírsavösszetétele, ez ugyancsak jótékony hatású az emberi szervezet számára. Nagyobb arányban tartalmaz telítetlen zsírsavakat, mint például a sertéshús.

Gyorsabban felszívódik a szervezetünkből, nem rakódik le, így a lóhúsnak kicsit alacsonyabb a kalóriatartalma - hívta fel a figyelmet Kubányi Jolán.

Kicsit édeskésebb az íze, bár a vadhúsokhoz nem hasonlítható, ugyanakkor az összetételük közel áll egymáshoz. Kiemelendő még, hogy a lóhús teljes értékű fehérjét tartalmaz.

Magát a lóhúst rehabilitálni kell - vélekedik a szakember. Hozzátette: azt persze nem tudni, hogy egy adott élelmiszer esetében milyen más hússal keverik össze, de maga a lóhús nagyon kedvező összetételű.

Érzelmi okokra hivatkozva Magyarországon sokan nem szeretik fogyasztani a lovak húsát, de például Franciaországban, vagy Olaszországban nem ritka táplálék.

Megrendülő bizalom


Európában sem tudja mindig pontosan a fogyasztó, hogy egy élelmiszer főbb alkotóelemei honnan származnak - mondta az InfoRádió kérdésére Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértője. El szeretnénk érni, hogy ezek az adatok mindig jelenjenek meg pontosan a csomagoláson, de az élelmiszeripar intenzíven ellenáll. Ez ugyanis megdrágítaná szerintük a termelést, hiszen nehezen tudnák váltogatni a beszállítóikat, annak megfelelően, hogy éppen melyik kínálja a legkedvezőbb árat.

A termékek követhetőségének az előírása régóta érvényben van, ezért a hatóságok jól látják az egyes élelmiszerekben felhasznált alapanyagokat. A fogyasztói bizalomnak kellene érvényesülnie, de sajnos minden olyan botrány, mint ez a mostani is, gyengítik a vásárlóknak a gyártókba vetett bizalmát.

Sűrűbb ellenőrzésre lenne szűkség

Sűrűbb hatósági ellenőrzésre lenne szükség - mondta az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértője az InfoRádiónak a lóhús-botránnyal kapcsolatban.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást