eur:
393.76
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A házi berkenye lett az év fája

A házi berkenyét választotta az év fájának 2013-ban az Országos Erdészeti Egyesület.

A középhegységek melegebb, délies oldalain és a régi gyümölcsösök, szőlők területén általában szálanként előforduló fafaj termését évezredek óta fogyasztja az ember, napjainkban leginkább a belőle főzhető pálinka révén ismert. Természetes viszonyok között a cseres-tölgyesek, mész- és melegkedvelő tölgyesek fafaja. Lassan nő, de zárt erdőben akár a 25-30 méteres magasságot is elérheti. Hazai viszonyok között a gyümölcsfák körében viszonylag későn, húsz éves kora körül hozza első terméseit.

Termése mellett az utóbbi időben egyre inkább becsülik esztétikai értékét, amelyet elsősorban szép, narancssárgás-pirosas őszi lombszíneződésének köszönhet.

A szakmai javaslatok alapján idén 18. alkalommal megválasztott év fájának az adott évben nagyobb figyelmet szentel az erdészeti szakma, bemutatása az erdei iskola programok és az erdészeti ismeretterjesztés kiemelt témája - közölte az Országos Erdészeti Egyesület.

Az év fája mozgalmat Magyarországon 1996-ban indította útjára az OEE. Célja, hogy a hazai erdők kevésbé ismert fafajait mind a szakmai, mind a nagyközönség számára közelebb hozza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×