Újabb érv a mértékletes ivás mellett

InfoRádió / MTI
2012. július 12. 05:45
Tíz éven keresztül fogyasztva heti legalább három pohár alkoholos ital megfelezheti a nőknél a reumás ízületi gyulladás kialakulásának kockázatát - állapították meg több tízezer nő vizsgálatával svéd kutatók.

A British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban közzétett eredmények újabb bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a mértékletes alkoholfogyasztásnak egészségügyi előnyei lehetnek.

A reumás ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis) autoimmun betegség, amely akkor alakul ki, amikor a test, tévedésből a saját ízületeit és szöveteit támadja meg. A betegség jóval nagyobb arányban jelentkezik a nőknél, mint a férfiaknál. Közrejátszanak benne örökletes tényezők, de környezeti okok is növelik a kockázatát, ilyen például a dohányzás.

Tanulmányukba 34 ezer svéd nőt vontak be, akik 1914 és 1948 között születtek. A kutatók 1987-ben és 1997-ben, két alkalommal gyűjtöttek adatokat a nők életmódjáról, benne alkoholfogyasztásukról, étrendjükről, dohányzási szokásaikról, fizikai aktivitásukról, végzettségükről és családi előtörténetükről. Ezt követően még hét éven keresztül követték nyomon egészségi állapotukat. Ebben az időben a 34 ezer nő közül kétszáznál alakult ki reumás ízületi gyulladás.

Az elemzésből kiderült, hogy azoknál, akik mindkét felmérés időpontjában hetente legalább három adag alkoholos italt ittak, 52 százalékkal ritkábban jelent meg a betegség azokhoz képest, akik nem ittak alkoholt. A kapcsolat attól függetlenül állt fenn, hogy milyen típusú alkoholt ittak a nők. A tanulmányban egy adag alkoholos italnak számított egy korsó sör, másfél deciliter bor vagy fél deci tömény. Fontos, hogy a tanulmány nem ok-okozati összefüggést igazolt, hanem kapcsolatot állapított meg.

A kutatók feltételezik, hogy az alkohol a gyulladásos folyamatban szerepet játszó fehérjék termelődését csökkentik, de a pontos ok még tisztázatlan - írta a HealthDay című ismeretterjesztő portál.