eur:
394.14
usd:
365.25
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Örömhír az anyák számára

Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.

Az összeállítás szerzői szerint jelentős ugyan az előrehaladás, ám még mindig sok teendő van, hiszen ma is kétpercenként meghal egy nő terhességgel összefüggő komplikációk miatt.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), az ENSZ Népesség Alap és a Világbank közös jelentése szerint az anyai halálozások 99 százaléka a fejlődő országokban történik, és legtöbbjük megelőzhető lenne.

2010-ben 287 ezer anyai halálozás volt, ami 47 százalékos csökkenést jelent 1990-hez képest. Az összes anyai halálozás 56 százaléka a szubszaharai Afrikában történt, 29 százaléka pedig Dél-Ázsiában. A globális anyai halálozás mintegy harmada két országban következett be: India 19 százalékkal, Nigéria 14 százalékkal szerepel az összeállítás adatai között.

Az Egyesült Államokban 100 ezer élve születésre 21 anyai halál esik, ez 2010-ben 880 anyai halált jelentett, ami 2,5 százalékkal magasabb az 1990-es adatnál.

A Trendek az anyai halálozásban: 1990-2010 című jelentésben az anyai halálozást úgy definiálták, mint olyan haláleset, amely a várandósság alatt vagy annak vége után 42 napon belül bármely, terhességgel összefüggő okból következett be.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×