Aggódhatnak egészségükért a sokat ingázók

InfoRádió / MTI
2012. május 12. 19:31
A munkahelyükre nagyobb távolságról autózóknál gyakoribb a túlsúly és kevésbé fittek, mint azok, akik közelebb laknak - állítják amerikai kutatók kedden közzétett tanulmányukban. Az elemzéshez 4300 ember adatait használták fel, akiknek munkahelye a texasi Dallas-Fort Worth környékén van, amely az Egyesült Államok öt legzsúfoltabb területének egyike.

Kiderült, hogy azoknak az embereknek, akik távolabbról autóztak be dolgozni, nagyobb a derékbősége, rosszabb az állóképessége, magasabb a vérnyomása és nagyobb a testtömegindexe.

"A hosszabb ingázás a szervezet átlagos energia-felhasználásának csökkenéséhez vezethet" - vélekedett Christine Hoehner kutatásvezető, a Washington Egyetem (St. Louis, Missouri) munkatársa. Mint hozzátette, tanulmányuk a mozgásszegény életmód egy eddig kevéssé vizsgált területére, a munkába járásra összpontosított.

Ezek után nem meglepő, hogy a megkérdezettek közül a nagyobb távolságról utazók ritkábban jártak tréningezni is. Mindennek egyik mérhető egészségügyi következménye, hogy az ő vérnyomásuk átlagosan magasabb volt, mint a 16 kilométernél közelebbről bejárók átlagos vérnyomása.

A tanulmányt az American Journal of Preventive Medicine című szakfolyóiratban tették közzé.