eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tudják, hogy veszélyes, mégis csinálják

A folyamatos figyelmeztető kampányok ellenére is minden második amerikai tinédzser rendszeresen küldözget üzeneteket vezetés közben - derül ki egy friss felmérés eredményéből. Teszik ezt annak ellenére, hogy tízből több mint kilencen tudják, hogy ez balesetveszélyes.

A vezetést zavaró tényezőkre figyelmeztető kampányt hirdetett április hónapra az amerikai közlekedési minisztérium. A hivatal adatai szerint évente több ezren halnak meg, és több százezren szenvednek sérülést az utakon olyan baleset eredményeként, amelyet a sofőr figyelmét elterelő tényező okozott.

A minisztérium kampánya elsősorban a mobiltelefon használat, különösképpen az SMS-ezés veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

Az állami kampány célcsoportja a friss jogosítvánnyal rendelkező amerikai tinédzserek, akik különösen veszélyeztettek az ilyen balesetek tekintetében, és akik ennek ellenére kevéssé figyelnek a nekik szóló üzenetekre. A kampány kapcsán a State Farm biztosító megbízásából a Harris Interactive végzett felmérést a tinik vezetési szokásairól, amely azt mutatja, hogy két év alatt nem változott azok aránya, akik vezetés közben is szöveges üzeneteket irogatnak.

A 16-17 éveseknek csak 43 százaléka állítja, soha nem küldött SMS-t vezetés közben, amely arány egyezik a 2010-es lekérdezés eredményeivel. Az egyetlen pozitívum, hogy a korábbi felméréshez képest többen állítják, hogy ritkán, és kevesebben, hogy gyakran küldözgetnek szöveges üzenetet, miközben a volánnál ülnek.

Több mint minden második fiatal annak ellenére hagyja magát megzavarni vezetés közben, hogy a többség elismeri ennek veszélyességét. A válaszadók 76 százaléka elismeri, hogy nagy az esélye annak, hogy a gyakori SMS-ezés mellett halálos balesetet szenvedhet a sofőr. Ennél is többen, 93 százaléknyian vallják, hogy a vezetés ilyen megzavarása jelentősen növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát.

A kutatás rámutat, a szülők lehetnek azok, akik segíthetnek a tinédzserek meggyőzésben. A lekérdezés eredményei is ugyanis azt mutatják, azon tinik körében, akik rendszeresen írnak és fogadnak üzenetet vezetés közben, 67 százalék beszélget szüleivel a vezetésről. Ez a szám viszont 80 százalék fölötti azok esetében, akik soha nem babrálják a telefonjukat, amíg ők ülnek a volánnál.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×