eur:
394.07
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mitől hal meg a legtöbb gyerek?

Egy évtized alatt 29 százalékkal csökkent az amerikai gyerekek és tinédzserek körében a baleseti halálozás aránya - közölte az Egyesült Államok betegségellenőrzési és -megelőzési ügynöksége, a CDC.

Jóval kevesebb gyerek és fiatal halt meg autóbalesetben, de többen vesztették életüket ágyban megfulladva és receptre felírt gyógyszer túladagolása következtében.

A szövetségi egészségügyi hivatal abban látja a autóbaleset miatti halálozás 41 százalékos csökkenésének okát a 20 év alattiak körében, hogy nehezedett a jogosítványhoz jutás, elterjedt a gyerekülések használata az autókban, és maguk az autók is biztonságosabbak lettek a 2000 és 2009 közötti időszakban.

Ezzel együtt is az autóbaleset maradt a vezető baleseti halálok ebben a korcsoportban, 2009-ben 4564-en haltak meg ilyen okból. Abban az évben a 20 év alatti amerikaiak közül 9143-an haltak meg balesetben, tehát az összes haláleset csaknem felét még így is autóbaleset okozta.

A 20 év alattiak baleseti halálozási aránya a 2000-es 15,5 százezrelékről 2009-re 11 százezrelékre csökkent. Az egyes államok között igen eltérő az arány, míg Massachusetts államban csupán 4 százezrelék, addig Mississippi államban 25,1 százezrelék.

Ileana Arias, a CDC szakembere hangsúlyozta, hogy ez az eltérés is arra utal, hogy "ezeknek a haláloknak a többsége megjósolható és megelőzhető".

Az évtized alatt visszaesett a vízbe fulladás, az égés és az esés miatt bekövetkezett halálesetek száma is. Nőtt viszont a halálos mérgezések száma, a 15 és 19 év közöttiek körében például csaknem duplájára, részben a receptköteles gyógyszerekkel való visszaélés következtében. Ugyancsak emelkedett az 1 éves kor alattiaknál a fulladás miatti halálozás, a 2000-es 506 helyett 2009-ben 907 ilyen esetet jegyeztek fel.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×