eur:
395.73
usd:
367.09
bux:
65150.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gellert kapott golyó okozta a kínai halász halálát?

A Kínával kialakult feszültség enyhítésére törekszik a Palau-szigetek, miután a mikronéziai állam vizein egy rendőri akció közben leadott lövés következtében meghalt egy kínai halász. A konfrontáció helyszínére küldött, majd vélhetően lezuhant repülőgép keresését felfüggesztették.

A helyi hatóságok tájékoztatása szerint az összeütközést az váltotta ki, hogy még a múlt héten több kínai halászhajó jogellenesen behatolt Palau kizárólagos gazdasági övezetébe. A helyzetet némileg bonyolítja, hogy a Kínai Népköztársaság és Palau között nincs diplomáciai kapcsolat, a szigetország ugyanis elismeri Tajvant.

Palau elnöke, Johnson Toribiong részvétét nyilvánította az elhunyt halász családjának, mert "véletlenül, egy gellert kapott - combjába fúródott - golyótól" életét vesztette, az orvosi beavatkozás ellenére elvérzett.

Sajtójelentések szerint két kínai hajóról összesen 24 halászt állítottak elő, közülük öt embert vádolnak illegális halászattal és más szabálysértéssel. Utóbbiak állítólag ütközni akartak a rendőrök hajójával, akik ekkor adtak le lövéseket a halászhajó motorjára. A kínaiak felgyújtották saját hajójukat, és megsemmisítették a rakományát.

A kínai külügyminisztérium méltányos eljárást kért az elfogott halászok ügyében, s mikronéziai diplomatáját küldte a helyszínre azzal a feladattal, hogy derítse ki a valós tényeket, adjon segítséget a kínai állampolgároknak. Palau elnöke közölte, hogy a 24 kínai állampolgár védőőrizetben van, biztonságos körülmények között és háborítatlanul.

Palau elnöke a Hszinhua hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, jó kapcsolatokra törekednek a térség legbefolyásosabb országával, s biztosítani fogják, hogy a jogi eljárás méltányos és igazságos legyen, lehetőség szerint diplomatikusan rendeződjön.

Súlyos gond az illegális halászat


Helyi illetékesek szerint a 241 sziget alkotta állam kiterjedt vizein komoly gondot jelent az illegális halászat. A tilosban járó hajók közül a legtöbb fülöp-szigeteki, indonéziai és tajvani.

A legutóbbi esethez kapcsolódó tragédia, hogy egyelőre nem találják nyomát a még a hétvégén helyszínre küldött Cessna típusú repülőgépnek, amelynek a fedélzetén három ember utazott, az amerikai pilóta és két rendőr. Jelentések szerint a gép navigációs rendszere felmondta a szolgálatot, s addig volt a levegőben, amíg üzemanyaga el nem fogyott.

A roncsok keresésére, az esetlegesen túlélők felkutatására az amerikai parti őrség (USCG) küldött hajókat, de pénteki jelentések szerint felfüggesztették a tevékenységüket. A kutató flottilla tagja volt a Microsoft társalapítójának, Paul Allennek Octopus nevű megajachtja is, amely a baleset idején épp a térségben tartózkodott.

A húszezres népességű Palau a Fülöp-szigetektől mintegy 800 kilométerre keletre, és Kínától kicsivel több mint 2500 kilométerre helyezkedik el. 241 sziget alkotja, amelyből csupán 12 lakott. Nem tagja a Mikronéziai Szövetségi Államoknak, függetlenségének kimondásától, vagyis 1994-től 50 évig kül- és védelmi ügyeiért az Egyesült Államok a felelős, amely nem állomásoztat katonákat a területén.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×