Hárman haltak meg kihűlés miatt

InfoRádió / MTI
2012. február 2. 10:53
Az előzetes orvosi vélemény szerint kihűlés miatt halt meg egy férfi Mátészalkán, és kihűlt férfi holttestére bukkantak Pécs panelházas városrészében is. Ugyancsak kihűlés okozhatta egy bodrogolaszi férfi halálát.

Az 59 éves mátészalkai lakos január 5-én pizsamában és papucsban ment el lakásából, eltűnését akkor az élettársa bejelentette a rendőrségre - mondta Fedor Rita, a szabolcsi főkapitányság szóvivője.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a férfit keresni kezdték, de a felkutatása nem vezetett eredményre.

Szerdán, Mátészalka külterületén, egy földúton holttestet találtak, s a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt férfi teteméről van szó - tette hozzá a szóvivő.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint bűncselekményre, idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel a halál okaként, az feltehetően kihűlés miatt következett be. A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja.

Kihűlés okozhatta egy bodrogolaszi férfi halálát, akit a házától körülbelül 70-80 méterre, egy sűrű növényzettel benőtt telken, a földön fekve találták meg - közölte a rendőrség.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: Bodrogolaszi polgármesterétől szerdán érkezett bejelentés a sárospataki rendőrkapitányságra, miszerint egy 58 éves helyi férfit több napja nem láttak a településen, és lakásában sem találják.

A bejelentést követően a járőrök a keresett férfit házban és annak udvarán is keresték, de nem vezetett eredményre a kutatás. Ezt követően megszervezték a környék részletes átvizsgálását. Ennek során találták meg a holttestet a sűrű növényzettel benőtt telken.

A helyszíni halottszemle során az orvos megállapította a halál beálltát, amelynek okaként elsődlegesen kihűlést vélelmezett, a bekövetkezési idejét pedig néhány nappal korábbra tette. A helyszíni szemle során bűncselekményre vagy idegenkezűségre utaló nyomok, adatok nem merültek fel. A haláleset körülményeit szakértő bevonásával közigazgatási eljárás keretén belül a sárospataki rendőrkapitányság vizsgálja.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben az elmúlt téli időszakban húszan veszítették életüket kihűlés miatt, az idei tél során pedig már tizenegyen haltak meg.

Kihűlt férfi holttestére bukkantak Pécs panelházas városrészében csütörtökön hajnalban - erősítette meg a Dél-dunántúli Regionális Mentőszervezet orvosigazgatója.

Buda Péter elmondta: a férfit a pécsi Kertvárosban, a távhőszolgáltató egyik Krisztina téri hőcserélő központjában találták meg csütörtökön hajnalban. A középkorú férfi halálát nagy valószínűséggel kihűlés okozta.