Miért érdemes éhezni?

InfoRádió / MTI
2011. december 26. 20:33
Fiatalon tarthatjuk agyunkat, ha keveset eszünk, legalábbis erre utal olasz kutatók egérkísérleteinek eredménye.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmány szerint a normál étrend kalóriamennyiségéhez viszonyítva 70 százalékos energiatartalmú diétán tartott állatok agyi funkciói sokkal jobbak voltak, mint hagyományosan táplált társaiké.

A kutatásból az is kiderült, hogy a kalóriamegvonás következtében több keletkezett a CREB1 jelű fehérjéből, amely közreműködik a hosszú élettartammal és jó agyfunkciókkal összefüggő gének aktiválásában.

"Reméljük, megtaláljuk a módját, hogy miként aktiválhatjuk a CREB1-et, például új fejlesztésű gyógyszerekkel, hogy fiatalon tarthassuk az agyat a szigorú diéta nélkül is" - mondta el Giovambattista Pani kutatásvezető, a római Katolikus Egyetem patológiai intézetének munkatársa.

Korábbi kutatások is megmutatták már, hogy az alacsony kalóriatartalmú étrenden tartott egereknek jobban a kognitív képességei, könnyebben tanulnak, jobb a memóriájuk, kevésbé agresszívak és nagyobb eséllyel kerülik el az Alzheimer-kórt. Azt azonban eddig nem írták le a kutatók, hogy pontosan mi áll a jelenség hátterében.

A kísérlethez olyan génmódosított egereket is használtak, amelyeknél hiányzott a CREB1 jelű fehérjét kódoló génváltozat. Megfigyelték, hogy náluk hiába csökkentették az eleség energiatartalmát, ugyanolyan öregedési jelek bukkantak fel agyukban, mint a bőséges étrenden tartott állatoknál.

"Ez arra utal, hogy most először sikerült egy olyan közvetítőt azonosítanunk, amely befolyásolja, hogy a diéta miként hat az agyra" - tette hozzá Pani.