Állami vezetőnek is ki kell fizetnie a közlekedési bírságot

Infostart
2011. augusztus 30. 05:45
Tavaly 12, az idén pedig 25 alkalommal bírságoltak meg gyorshajtásért állami vezetőt - értesült a Blikk. A bulvárlap úgy tudja, hogy a szabálysértésekért 30-60 ezer forintos büntetést szabott ki a rendőrség.

A napilap írásából nem derül ki, kik voltak a szabályszegők, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium, ugyanis személyiségi jogokra hivatkozva nem közölte a neveket.

A tárca a büntetéseket sem részletezte, de a lap beszámolója szerint 1,5 millió forintnyi bírságot kellett befizetni a gyorshajtók után, de az állami vezetőknek ezt a bíróságot utólag rendezniük kell.

A Blikk írása szerint kétszer 50-50 ezer forintos büntetést kellett fizetni azért, mert a behajtani tilos táblát nem vették figyelembe a sofőrök. De volt három olyan eset is, amikor kerékbilincset kaptak az állami vezetőik autói, ezért egyenként 30 ezer forintos bírságot szabtak ki a hatóságok.

A minisztérium tájékoztatása szerint egy év alatt hét szolgálati autót törtek össze az állami vezetők, ezekkel 35-180 ezer forintos kárt okoztak. A legsúlyosabb balesetben a kár több mint 400 ezer forint volt. De voltak kisebb balesetek is, amelyeket általában a figyelmetlenség okozott. Volt olyan, hogy a követési távolságot nem tartották be, de előfordult, hogy parkoláskor húzták meg az autót, vagy kanyarodáskor egy másik autóba hajtottak bele.

Nagyobb baleset a jeges úton történt, amikor a jármű megcsúszott. A lap megjegyzi, hogy ezen kívül egy helyettes államtitkár mobiltelefonjában esett kár, körülbelül 20 ezer forintos értékben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást