Kényelmesen lehet majd aludni a repülőtereken

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 16. 21:17
"Alvódobozt" dolgozott ki egy moszkvai tervezőiroda a repülőtereken rekedt utasok számára, s noha még csak egyetlen példány készült el, az érdeklődés máris hatalmas kül- és belföldről egyaránt.

Mihail Krimov, az Arch Group iroda egyik tervezője újságíróknak elmondta: maga is sokszor repül, és sokszor kell hosszú időt töltenie a repülőtereken, ahol a székek szándékosan olyanok, hogy a karfák miatt ne lehessen aludni rajtuk. Nem egyszer eszébe jutottak a Japánban már a nyolcvanas években megjelent alvókapszulák, de úgy vélte, ez európai embernek nem kellemes megoldás.

Ennek megfelelően a japán kapszuláktól a Sleepboxot elsősorban az különbözteti meg, hogy állni is lehet benne, és van ablaka.

A fáradt utasnak úgyszólván minden rendelkezésére áll benne, amire szüksége lehet: ágy, lehajtható asztal, konnektor a mobiltelefon és a laptop feltöltéséhez, wifi, televízió, beépített ébresztős óra, és még egy üveg vizet is vehet egy automatából. A doboz természetesen légkondicionált és hangszigetelt, ablakai elsötétíthetők.

A megoldásnak különösen nagy jelentősége lehet Moszkvában, ahol a repülőtereken hatalmas az átmenő forgalom, és nagyon drágák a szállodák.

A tágas új repülőtereken a tervezők elképzelései szerint a Sleepboxokat nagyobb csoportokban állítanák majd fel.

Az első darabot már kiállították a moszkvai Seremetyevó repülőtéren, de arról nem esett még szó, hogy mennyibe kerül majd a pihenés, és hogyan kell majd a bérleti díjat fizetni.