Halálos kórt jelezhet, ha megveszik a salátáért!

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 4. 05:45
Csillapíthatatlan salátaéhség jelezte egy brit nő rákbetegségét, ezáltal sikerült a kórt korai stádiumban felismerni, a beteget pedig meggyógyítani.

Az 59 éves asszony egyik napról a másikra kapott rá a fejes salátára, és annyira a rabjává vált, hogy naponta négy fejet kebelezett be, főként jégsalátát. Férjének - aki tudományos kutató - gyanús lett a dolog, feltételezte, hogy felesége szervezete így jelzi, valami nincs rendjén.

Utánanézett, mi lehet különleges a salátában, és kiderült, hogy olyan tápelemben gazdag, amely gyakran hiányzik a mellrákbetegek szervezetéből. Szakorvoshoz küldte nejét, ahol beigazolódott a gyanú: még egészen apró, de rákos daganatot találtak az asszony egyik mellében.

A korai felismerésnek, a műtétnek, továbbá hónapokon keresztül tartó kezelésnek köszönhetően a nő immár teljesen tünetmentes.

"A legfurcsább az volt, hogy amint eltávolították a daganatot, megszűnt a saláta iránti vágyam, egyetlen levélnyit sem kívántam" - idézte a nőt a The Daily Telegraph című brit lap.

A házaspár tájékoztató honlapot nyitott, hogy tanácsokkal segítsen a hasonló furcsasággal szembesülőknek, illetve betegséggel küzdőknek.