Fölösleges koplaltatni a gyereket a vérvizsgálat előtt

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 2. 05:25
Nem szükséges koplalniuk a gyerekeknek a vér koleszterinszintjét mérő vizsgálat előtt - állapították meg amerikai kutatók. A Pediatrics című szakfolyóirat hétfői számában közzétett tanulmányban a mostani amerikai irányelvek egyszerűsítésére tesznek javaslatot.

A teszt elvégzését egyes orvosi csoportok az elhízott gyerekeknél ajánlják, illetve azoknál, akiknek családjában előfordult a magas koleszterinszint miatt halálozás vagy szívroham. Ugyanezekben az irányelvekben szerepel az is, hogy a vérvétel előtt 12 órán át ne egyen a páciens.

Az Észak-Karolinai Egyetem munkatársai az amerikai betegségmegelőzési központ, a CDC egy évtizeden keresztül tartó felmérésének adatait tekintették át. A vizsgálatba 13 ezer, három és tizenhét év közötti gyereket vontak be.

Mint az elemzésből kiderült, a közvetlenül étkezés után elvégzett teszt eredménye átlagosan mintegy három százalékkal tér el az éhgyomri, 12 órával az utolsó étkezést követő teszt eredményétől. A szakértők egy része ugyanakkor magával a koleszterinszűrés gyerekeknél való szükségességével sem ért egyet.