Vásárlás közbeni is lehet imádkozni

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 24. 20:45
Olaszországban nyitottak először templomot kereskedelmi központ területén. Dolgozóknak és vásárlóknak napi kétszer mutatnak be misét, a kétszáz főt befogadni képes templomban.

A pláza sem idegen az imádságtól - olvasható az olasz csizma orrában, a calabriai Catanzaro hatalmas kereskedelmi központja, a Le Fontane egyik plakátján.

A templomépítés ötlete a plázát működtető helyi vállalkozótól, Floriano Calabresétől származik. "Tudomásom szerint Európában, és talán az egész világon, a mi kereskedelmi központunkban nyílt a legelső templom. Az, hogy helyet adtunk a léleknek és a hitnek, szolgáltatásaink minőségét növeli" - nyilatkozta.

A szentté avatott lengyel vértanúról, Maximilian Kolbéról elnevezett templomot és a mellette álló plébánia épületét Catanzaro püspöke, Antonio Ciliberti szentelte fel. "Tetszik, vagy nem tetszik, a kereskedelmi központok már a katolikus Olaszországban is társadalmi találkozóhelyekké léptek elő. Szülők és gyerekek vasárnaponként a kereskedelmi központba járnak. Ha ennek a területén van a templom, hátha shoppingolás előtt vagy után ide is betérnek" - hangoztatta a püspök.

Hozzátette, reméli a catanzarói kezdeményezést újabb templomok követik Olaszország többi kereskedelmi központjában.

A templom irányításának feladatát a fiatal Giovanni Scarpone atya kapta meg, aki máris viszonyítási pont lett a plázában találkozó fiatalok számára. Reggel és este celebrál misét.

A templomnak nevet adó Kolbe szerzetes egyébként a mérsékletességre intő védőszentként is ismert. "A templomba járás a céltalan fogyasztásnak is határt tud szabni, még egy kereskedelmi központban is" - jegyezte meg Scarpone atya.