Negyven év múlva több mint 100 millió Alzheimer-kóros lehet

Infostart
2010. szeptember 21. 15:55
"Memória élőlánccal", piros pólóba öltözött fiatalok részvételével hívták fel a figyelmet kedden az Alzheimer-kórra a betegség világnapján, a budapesti Lánchídon. A legújabb adatok szerint jelenleg több mint 35,6 millió áldozata van ennek a betegségnek és a demencia (szellemi hanyatlás) egyéb formáinak.

Világszerte évente 4,6 millió beteget regisztrálnak, 2050-re 115,4 millió fölé emelkedhet az Alzheimer-kórban és más demenciában szenvedők száma. Európában 7,3 millióra, ebből Magyarországon 160 ezerre tehető az Alzheimer-betegek száma - mondta el Himmer Éva, a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társaságának elnöke kedden a sajtótájékoztatón Budapesten.

Hivatkozva a Nemzetközi Alzheimer Társaság 2010. évi világjelentésére, elmondta: az Alzheimer-kór és az egyéb demenciák képezik a XXI. század legjelentősebb egészségi és társadalmi krízisét. 2010-ben a demencia költsége világszerte meghaladja a globális GDP 1 százalékát, azaz 604 milliárd amerikai dollárt (130 billió forintot).

Ha az összes demens beteg egy országban élne, ez az ország lenne a világ 18. legnagyobb lélekszámú országa, ha egy vállalat látná el az összes demens beteget, ez a vállalat lenne a világ legnagyobb bevételű cége - hangsúlyozta. A megelőzésre, gondozásra, kezelésre irányuló kutatásokra fordított összeg messze elmarad a más betegségekre szánt összegektől, az Alzheimer-kór gazdasági hatása ellenére is.

Az Alzheimer-kór napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi, szociális és gazdasági kihívása, az idős emberek gondozásának, ápolásának legfőbb oka az Alzheimer-kór, a legtöbb ápolást igénylő Alzheimer-betegek közvetlen ápolási költségei meghaladják a szívbetegség, a stroke és a rákbetegség együttes ápolási költségét - emelte ki.

Felhívta a kormányzat figyelmét arra, hogy a többi között tegye kiemelt egészségügyi prioritássá az Alzheimer-kórt, biztosítsák minden betegnek a korszerű terápiák igénybevételének lehetőségét, nyújtsanak minőségi egészségügyi, szociális ellátásokat, ezen túl pedig tegyenek lépéseket egy országos demens napközi hálózat kiépítésére, minden Alzheimer beteget gondozó kapja meg az ápolási díjat.

Az Alzheimer-kór nem a normális öregedés velejárója, a betegség jelentősége egyre növekszik, s a teher a környezetet, a társadalmat is sújtja - közölte Rajna Péter egyetemi tanár egy felmérés eredményeit idézve. A betegségtől való félelem eléri a ráktól való félelem szintjét - tette hozzá.

Az Időskor Méltóságáért Mozgalomhoz való csatlakozást hirdette meg Talyigás Katalin, a Szociális Innováció Alapítvány (SZIA) ügyvezetője azzal a céllal, hogy széles körben hívják fel a társadalom figyelmét az időskorúak helyzetére. A világnapon bemutatták Szádvári Lídia filmrendező Bárkit utolérhet című ismeretterjesztő filmjét, valamint Horváth Szilveszter és Petrovics Zsuzsa Alzheimer nyavalya című könyvét.

Záróeseményeként jótékonysági emlékkoncertet rendeznek Székesfehérváron az Alzheimer-kór magyar áldozataiért, Puskás Ferenc halálának 4. évfordulóján, november 17-én. A műsorban fellép a Benkó Dixieland Band.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rajna Péter egyetemi tanár, MTA
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást