Elkészült a tavalyi katasztrófák tragikus mérlege

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 21. 18:24
Több mint tízezer ember életét követelték földrengések, éhínségek, áradások és egyéb katasztrófák szerte a világban tavaly - derül ki a vöröskereszt 2009. évi jelentéséből.

A világot sújtó katasztrófákról készített, Berlinben kedden nyilvánosságra hozott jelentés szerint 2000 óta 142 millió embert sújtottak valamilyen módon természeti csapások.

A vöröskereszt németországi ága (DRK) azt kéri, hogy a katasztrófák elhárításáért felelős hatóságok helyezzenek nagyobb hangsúlyt a városok védelmére. Az egész világot tekintve most először él több ember városokban, mint vidéken, s a városlakók közül egymilliárd nyomornegyedekben tengeti életét.

Õket arányaiban sokkal jobban fenyegetik a természeti csapások - mondta Rudolf Seiters, a DRK elnöke, emlékeztetve arra, hogy eddig hagyományosan a vidékre összpontosították a fejlesztési és katasztrófavédelmi segélyeket.

Afrika 37 - egymillión felüli lakosú - nagyvárosának a fele lapos partvidéken terül el. Ha például az egyiptomi Alexandriánál a tenger szintje akárcsak fél méterrel megemelkedik, kétmillió ember kerül veszélybe.