Vízitormával védekezhetünk a mellrák ellen

Infostart
2010. szeptember 19. 09:10
Napi egy adag vízitorma saláta csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét - adta hírül a Daily Telegraph.

A brit University of Southampton kutatói szerint napi nyolcvan gramm vízitormát kell elfogyasztani ahhoz, hogy a növény egészségvédő hatásai érzékelhetővé váljanak, vagyis csökkenjen a mellrák kialakulásának esélye. Három évvel ezelőtt az ulsteri egyetem kutatói is hasonló eredményre jutottak: a tudósok hatvan egészséges embert vizsgáltak meg, akiknek nyolc héten át minden nap nyolcvanöt gramm vízitormát kellett elfogyasztaniuk, az étkezések előtt és után pedig vért vettek tőlük.

Az eredmények azt mutatták, hogy a vízitorma ellenállóbbá teszi a sejteket a káros hatásokkal szemben, és 22,9 százalékkal csökkenti a fehérvérsejtek DNS-ének károsodását. A kutatócsoport vezetője, Ian Rowland kiemelte, ez utóbbiakból lehet következtetni a rák kialakulására. Claire MacEvilly táplálkozástudós úgy vélekedett, a felmérés első számú előnye, hogy meghatározta azt a mennyiséget, amely csökkenti a rák kialakulásának esélyét.

2007-ben több mint 46 ezer brit betegnél diagnosztizáltak mellrákot.