Nem elég elolvasni az ismertető felét

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 18. 09:30
Az amerikai élelmiszer-áruházakban a vásárlók csak rápillantanak a csomagolásra, és ha azon az szerepel, hogy a termék hozzáadott cukrot nem tartalmaz vagy szénhidrátban szegény, egészségesnek és testsúlycsökkentőnek gondolják. A négyezernél több vásárló megkérdezésével végzett vizsgálat eredményét a Journal of Nutrition Education and Behaviour szakfolyóirat szeptemberi-októberi száma közölte.

A most megjelent tanulmány előzménye, hogy az Egyesült Államok polgárai, gyerekek és felnőttek egyaránt feltartóztathatatlanul híznak. Nagy reklámmal meghirdetett diéták lettek népszerűek, különösen azok, amelyek a cukor és általában a szénhidrátok fogyasztásának csökkentését, sőt leállítását hirdették egyedül üdvözítő megoldásnak.

Az utolsó évtizedekben e nézeteket szinte az egész amerikai társadalom megismerte, és ennek eredményeként a statisztikák tanúsága szerint 2001-2005 között az alacsony szénhidrát-tartalmú élelmiszerek forgalma 516 százalékkal növekedett.

Nemrég jelent meg az a nagy tudományos vizsgálat, mely a négy legnépszerűbb amerikai fogyókúra összehasonlításával bizonyította, hogy teljesen mindegy, ki mit eszik, bizonyosan és egyformán csökken a testsúlya, ha megfelelő diétával kalória-bevitelének csökkentését sikerül megtartania.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal (FDA) és az élelmiszerek biztonságával foglalkozó hatóságok most 4320 személy megkérdezésével vizsgálták, milyen mértékben döntenek az emberek az üzletben arról, hogy melyik élelmiszert részesítik előnyben.

A tanulmány bizonyította, hogy a csomagoláson látható "szénhidrátban szegény" felirat eleve azt sugallja a vásárlóknak, hogy az étel kalóriaszegény, automatikusan fogynak tőle, és jót tesz az egészségüknek. Az emberek a gyors döntés után általában nem olvassák el a terméken legtöbbször hátul olvasható részletesebb tájékoztatást az összetételről, kalóriatartalomról.

A hivatalok szakértőinek véleménye szerint mindenkinek meg kellene tanulnia, hogy az árukon lévő minden információt tanácsos elolvasni, és csak annak alapján dönteni a vásárlásról.