Elhunyt Bajor Nagy Ernő újságíró

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 6. 12:47
Nyolcvanhét éves korában vasárnap elhunyt Bajor Nagy Ernő Pulitzer-emlékdíjas, Aranytollas újságíró - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)

Bajor Nagy Ernő, aki 1949-től volt a MÚOSZ tagja, riporterként, valamint tv- és rádiókommentátorként is dolgozott, emellett több tévé- és rádiójáték is ismertté tette nevét. A nyugdíjas korúak érdekvédelmének egyik szószólója volt.

1948-tól a Szabad Szó munkatársaként dolgozott, majd egyebek mellett a Nők Lapjában, a Béke és Szabadságban és a Hétfői Hírekben publikált. 1959-től a Szabad Föld című lapnál tevékenykedett. Szerzőként olyan művek kötődnek a nevéhez, mint a Százak között egyedül, Munkatársunk jelenti és Minden nap érettségi.

Munkásságáért több díjat is kapott. Elismerései között szerepel egyebek mellett a Rózsa Ferenc-díj és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj. 1997-ben megkapta az Aranytollat, 2002-ben pedig Joseph Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki magas színvonalú szakmai tevékenységéért.