Miért nem jó, ha betiltják az ecstasynál is népszerűbb partidrogot?

Infostart
2010. szeptember 3. 08:03
Illegális lesz a jövőben a kati, vagyis a mefedron; a fiatalok által használt partidrog. A kormány tanácsadó testülete, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság döntött így, de javaslatukat még a kabinetnek és a Parlamentnek is el kell fogadnia. A törvényi szabályozásig hónapok telhetnek el, ráadásul a bizottság egyik szakértője és az InfoRádió által megkérdezett toxikológus szerint is az indokolatlan tiltás nem megoldás.

A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság augusztus 30-ai ülésén arról hozott határozatot, hogy azt javasolja a kormánynak, tegye a kábítószerlistára az utóbbi időben a bulizó fiatalok körében rendkívül népszerű mefedront.

A bizottság szakértője, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa az InfoRádiónak elmondta: azért lett népszerű a katiként is ismert partidrog, mert az elmúlt 1-2 évben romlott az ecstasy tabletták minősége.

Sárosi Péter úgy látja, szerencsétlen, hogy a bizottság az előtt hozta meg a döntését, hogy az Európai Unió közös állásfoglalása megszületett volna erről a szerről. Hozzátette: keveset lehet tudni a mefedron hatásmechanizmusáról, a tiltás pedig önmagában még nem jár eredménnyel.

Ha egy szert betiltanak, az illegális laboratóriumok kifejlesztenek egy újabbat, amely nincs rajta a kábítószerlistán - mondta a szakértő, aki szerint a drogpolitikának nem a tiltásra és a büntetésre, hanem a megelőzésre és a tájékoztatásra kellene helyeznie a hangsúlyt.

Kati, a nyár slágere

Hasonló véleményen van Zacher Gábor is, aki szerint a szer használatának büntetőjogi szankcionálása nem hatékony megoldás, inkább a fiatalok értékválságán, példakép-válságán kellene segíteni.

A toxikológus elmondta: a nyáron több mint negyvenen kerültek a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályára mefedron használat következtében beállt pszichés és testi változások miatt. Feszültségérzés, szapora szívverés, tág pupilla, zavartság, agresszív magatartás és magas vérnyomás lehet a kati tünete.

Egy-két hónap

A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságot még tavasszal hozta létre a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. Célja, hogy a kormánynak szakmai tanácsot adjon arról, hogy a drogpiacon megjelenő új szereket hogyan szabályozza.

A szakbizottságnak 10 szavazati joggal rendelkező tagja van, illetve vannak meghívott szakértők is.  A bizottság munkájának fontos része kellene, hogy legyen a nyilvánosság tájékoztatása Sárosi Péter szerint, aki nem tartja jónak, hogy a testület titkosította a jegyzőkönyveit.

Hozzátette: a minisztérium dönti el, hogy a bizottság javaslatát benyújtja-e a parlamentnek. Ha igen, akkor még egy-két hónap, amíg a mefedron hivatalosan is kábítószer lesz.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zacher Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sárosi Péter 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sárosi Péter 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást