eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Árverés: megveheti John Lennon vécéjét!

John Lennon egykori vécécsészéjére is licitálhatnak azok a rajongók, akik részt vesznek az eheti, liverpooli Beatles-aukción. Az árverésen a legendás zenekar tagjainak egyéb személyes tárgyait is megszerezhetik.

Az eladásra váró tárgyak között ott van egy monóban rögzített Two Virgins lemez is, John Lennon és Yoko Ono első közös albuma. A szakértők szerint a különleges tételért akár 2500 fontot (870 ezer forintot) is hajlandó lesz megadni a licit győztese.

A lemez - amelyet annak idején barna papírzacskóban adtak el, mivel borítóján Lennon és Ono anyaszült meztelenül pózol - azért számít igazán értékesnek, mert mindössze néhány száz darab készült belőle. A sztereo változatból ötezer darab került a boltokba, ahhoz azonban, hogy valaki monóhoz jusson, a kiadónak kellett írnia.

Az érdeklődők akár azt a vécécsészét is megszerezhetik, amely egykor John Lennon berkshire-i otthonában szolgálta ki az ott lakókat. Miután lecserélték, a darabot a zenész John Hancocknak, az egyik munkásnak adta, azzal, hogy ültessen bele virágokat. A porcelán alkalmatosság negyven éven át, a férfi nemrégiben bekövetkezett haláláig hevert annak fészerében.

"A vécé talán ér valamit, talán nem, de az biztos, hogy ez az egyik legkülönösebb tárgy, amit valaha eladtunk" - mondta Stephen Bailey, az árverés szervezője.

A berkshire-i Tittenhurst Parkból egy másik tétel is listára került: egy szájharmonika, amely valaha John Lennon első fiáé, Juliané volt. A zenész azt is John Hancocknak adta, mert a gyerek az őrületbe kergette vele.

Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×