eur:
394.31
usd:
369.95
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mi hiányzik a magyar bringásokról?

A magyar biciklisták túlnyomó része saját bevallása szerint sosem húz sisakot a fejére - derül ki egy friss felmérésből, amely szerint ezzel a javasolt kerékpártartozékkal a halálos balesetek felét lehetne megelőzni.

Magyarországon a KRESZ által előírt kötelező kerékpártartozékok között még nem szerepel a fejvédő viselése, és ezt jól tükrözi a Medián Közvélemény, és Piackutató Intézet beszámolója, amely szerint a felnőtt népesség kerékpárral is közlekedő feléből mindössze 3 százalék használt sisakot minden esetben, további 6 százalék pedig az esetek többségében.

A több mint száz településen 1200 felnőtt személyes megkérdezésével készült tanulmányból az is kiderül, hogy 86 százalék egyáltalán nem hord sisakot, és ez azért aggasztó, mert a legfiatalabb felnőttek kétharmada közlekedik két keréken.

Ha gyerekről van szó, valamivel körültekintőbbek a magyarok, de még a gyerekek esetében is riasztóan magas a sisak nélkül biciklizők aránya. Az is igaz, hogy más országokban sem feltétlenül jobb a helyzet.

Finnországban kedvezőtlenebb időjárási körülmények ellenére is sokan közlekednek biciklivel. Egy tavaly készült hivatalos felmérés szerint a magyarokhoz viszonyítva a finnek körében sem sokkal népszerűbb a fejvédő viselése: a bicajosok egyharmada használt sisakot, és ez nem is változott az elmúlt öt évben. A finnek ráadásul még akkor sem teszik ezt gyakrabban, amikor gyereket visznek a biciklijükön - mondják a finn elemzők.

A felnőtteknél is nagyobb veszélynek vannak kitéve a bicikliző gyerekek, mert az észak-európai ország adatai alapján a 10-17 év közöttiek szenvednek a leggyakrabban balesetet, és a halálos sérülések nagyjából fele megelőzhető lett volna egy megfelelő sisakkal.

A finnek valamivel komolyabban veszik a kerékpáros gyerekek biztonságát: a vázon utazók, illetve az egyedül kerekező kicsik nagyjából kilenctizedére adnak biciklis-sisakot. Magyarországon viszont csak minden ötödik ember húz sisakot a gyerekülésben utazó gyermeke fejére, az egyedül bringázók közül pedig csak minden hatodik gyerekre tesznek fejvédőt.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×