Viselne Ön méhszakállat?

Infostart
2010. augusztus 16. 19:09
Csak az igazán bátrak - őrültek? - próbálkoznak meg azzal, amivel a kanadai "méhszakáll" verseny résztvevői.

Zümmögő, folyton nyüzsgő méhek ezrei borították be az éves méhszakáll-verseny résztvevőinek arcát, mellkasát és karjait. Korábban ilyen bizarr viseletet a méhészek azért hordhattak, hogy felhívják a figyelmet a portékájukra, manapság azonban jótékonysági esemény a kanadai Ontarióban.

A hagyomány szerint méhekből álló szakállat először az 1700-as években viseltek: a méhkirálynőt kivették a kasból, és a nyakukhoz erősítették, ezzel vették rá a rovarokat, hogy rájuk másszanak.

A mostani verseny egyik résztvevője, aki egyébként maga is méhész, elmondta: manapság is hasonló módszerrel csalogatják a testükre a méheket a résztvevők. "Minden kolóniának van egy királynője, amelyet a dolgozók a szagáról ismernek fel. A királynőt egy kis műanyag ketrecbe zárjuk, amit a nyakunkra kötözünk, aztán a dolgozókat is kiemeljük a kasból."

"Újságpapírra tesszük őket, amit a versenyzők odaemelnek a nyakukhoz, a méhek így megérzik a szagát és felmásznak hozzá és körbeveszik, így alakul ki a szakáll" - tette hozzá a méhész.