eur:
393.73
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kétszáz háztartásban még nincs áram Veszprém megyében

A pénteki vihar következményeként kétszáz háztartásban nincs még áramellátás Veszprém megyében - mondta Kutas István, az E.ON Hungária Zrt. médiakapcsolati- és PR-vezetője.

Elmondta: péntek estéről szombatra virradóra több ezer háztartásban "szűnt meg a villany" a vihar miatt, de sok helyütt csupán rövid ideig - néhány percig, maximum 20-25 percig - tartott az áramszünet, mert dolgozóik azonnal javították a hibákat, a katasztrófavédelem munkatársai pedig folyamatosan távolították el a villanyvezetékekre dőlt fákat.

Az E.ON-nak több mint száz munkatársa dolgozik vasárnap is a károk elhárításán Veszprém megyében - tette hozzá Kutas István. Közlése szerint kritikus a helyzet a Fejér megyei Balinkán is, de vasárnap délutánra ott is lesz áram.

Antal Tibor, a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a megyében Veszprémben, illetve Marcalgergelyi és Csögle községben vannak áramellátási gondok. Utóbbi faluban transzformátort kell cserélni - tette hozzá. A katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a helyszíneken, eltakarítják az utakra, villanyvezetékekre és házakra dőlt fákat.

A viharok okozta rendkívüli események miatt Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője a Magyar Energia Hivatallal közösen egyeztetést hívott össze jövő hétre az áramszolgáltatókkal - tájékoztatta az OKF vasárnap az MTI-t.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×