eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Román kamion rontott a házba

Belerohant egy családi házba egy román kamion a 4-es főút mellett szerda hajnalban Fegyvernek belterületén. A mentők a sofőrt és a házban lakó idős asszonyt kórházba szállították - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Tóth Tibor a helyszínen elmondta: a román rendszámú, fagyasztott áfonyát szállító kamion sofőrje beszorult a roncsba, őt a kisújszállási tűzoltók vágták ki a járműből, majd a mentők - az elsődleges információkkal ellentétben - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel szállították kórházba. Utasának mindössze a szája repedt fel, őt a helyszínen ellátták - tette hozzá.
Nem súlyos annak a nőnek az állapota sem, aki férjével együtt éppen a nyerges vontató által megrongált hálószobában aludt a baleset bekövetkezésekor - ismertette Tóth Tibor.

Elmondta: az ütközéskor a ház gázvezetéke is megsérült, ezért elővigyázatosságból 200 méteres körzetben kiürítették a környékbeli épületeket. Ez az intézkedés összesen 18 ingatlant és 25 embert érintett, akik a gázművek szakembereinek kiérkezését és házaik átszellőztetését követően kora reggel visszatérhettek otthonaikba.

A helyszínen jelenleg a műszaki mentés előkészületeit végzik a szakemberek. Statikus irányításával aládúcolják a jó állapotú, ám megrogyott vályogépületet. A kamion ugyanis éppen egy tartófalat és egy mestergerendát döntött ki, így jelenleg a jármű beszorult utasfülkéje tartja egyben a házat - fogalmazott a tűzoltó alezredes.

Tóth Tibor szerint a munkálatok előre láthatólag kora délutánig tartanak, a 4-es számú főútnak ezen a szakaszán jelenleg is teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat a településen keresztül tereli a rendőrség, az erre közlekedőknek mindkét irányból több kilométeres torlódásra kell felkészülniük.

A baleset előzményeiről szólva Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a főút 128. kilométerszelvényénél hajnalban egy talajlazító gépet húzó magyar kamion éppen egy út mellett álló - munkások felszállására várakozó - autóbuszt került ki, miközben a román kamion nagy sebességgel előzni kezdte.

Mivel szemből ugyancsak érkezett egy nyerges vontató, a külföldi jármű sofőrje elrántotta a kormányt. A talajlazító gép felszántotta kamionja oldalát, melyből a szállítmány kiborult, a tehergépkocsi pedig a közeli lakóházba csapódott.

A szemle eddigi információi alapján a vontató abba a szobába hajtott be, melyben két gyermek szokott aludni. Õk azért nem tartózkodtak ott, mert a nagyszüleiknél töltötték az éjszakát.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×